|
|
|
|
A Belügyminisztérium közleménye
|
1989. október 19., csütörtök - A belügyminisztérium illetékes szervei az elmúlt időszakban szélsőséges, fajgyűlölő, az alkotmányos rend elleni erőszakos cselekményekkel fenyegető ismeretlen személyek ügyében folytattak, illetve folytatnak nyomozást.
Az egyik ügyben megállapították, hogy február végétől kezdődően egy ismeretlen férfi több ízben CB-rádión és a BM főügyeletén távbeszélőn az ,,Illegális Magyar Ellenzék,, nevében jelentkezett. Ultimátumot közölt, amely a kormánnyal és az MSZMP vezetésével volt összefüggésben. Kilátásba helyezte, ha követelésüket nem teljesítik, Budapesten elhelyezett robbanószerkezeteket fognak folyamatosan működésbe hozni. A nyomozás során megállapították, hogy az ismeretlen személy azonos Szöllösy Imre 40 éves albertirsai lakossal. A férfi kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendelkezésre álló adatok alapján Szöllösy Imre alaposan gyanúsítható a BTK 237. paragrafusába ütköző, hatóság félrevezetése vétség elkövetésével. A nyomozó hatóság az ügy vizsgálatával kapcsolatos iratokat az ügyészségnek vádemelés céljából átadta. A másik ügyben, a közvélemény előtt széles körben ismertté vált és mély felháborodást kiváltó, a ,,Magyar Nyilaskeresztes Párt,, újjáalakulását kinyilvánító röpirat ügyében széles körben folyik a nyomozás. Az eddigi adatok szerint a sajtóhoz és a különböző társadalmi szervezetekhez eljuttatott röpirat provokációs célzatú. Feltételezett készítője mögött nem áll szervezett csoportosulás. A röpiratban megfogalmazott követelések faji gyűlölet keltésére izgatnak, zsidók, cigányok, kommunisták nyilvános ,,felkoncolására,, uszítanak. A provokációs célzatot egyebek között az is bizonyítja, hogy a Nyilaskeresztes Pártba való jelentkezést szolgáló telefonügyelet három megadott száma a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ ismert telefonszámai. Az elmúlt napokban a rendőrség olyan bizonyítékok birtokába került, amelyek elvezethetnek a bűncselekmény elkövetőjének felderítéséhez. Ezt követően - remélhetőleg rövidesen - nyilvánosságra hozzák a nyomozás megállapításait. (MTI)
1989. október 19., csütörtök 11:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|