|
|
|
|
Ellenzéki pártirodák a baranyai városokban
|
1989. október 13., péntek - Közös irodát nyitottak az ellenzéki pártok a baranyai városokban, ahol az új pártok és tömörülések - mindenekelőtt a Magyar Demokrata Fórum, a kisgazdapárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz - napjainkra érzékelhető politikai erővé lettek. A megyei tanács vezetése ezért felkérte a helyi tanácsokat, hogy az esélyegyenlőség megteremtése érdekében - működési alapfeltételként - segítsék saját helyiséghez az ellenzéki pártokat. Pécs belvárosában, a postapalota melletti utcában a megyei ellenzéki kerekasztal pártjai kaptak irodát. A hat politikai szervezet különböző napokon, illetve napszakokban használja a helyiséget. A Rákóczi úton, a belváros főútvonalán, egy helyreállítandó épülettömben további öt irodát és két nagyobb tárgyaló helyiséget szándékozik a városi tanács kialakítani az ellenzéki pártok számára.
Mohácson, ahol ugyancsak élénk politikai élet bontakozott ki, a a városi tanács minden térítés nélkül a művelődési központ részeként működő ifjúsági házban adott helyet a független pártoknak. Ezt is közösen használják. Nagyobb rendezvényeikhez azonban megfelelő méretű termet is megnyitnak számukra. Az épület utcai falára kitették a pártok névtábláit. A siklósi ellenzéki pártok egy volt sportirodát kaptak meg ideiglenes használatra, amiért jelképes összeget kell csak fizetniük. Ugyanabban az épületben tanácskozó termet is használhatnak. Komlón négy ellenzéki pártszervezet működik, helyiséggondjaikat maguk oldották, illetve oldják meg. Népesebb pártgyűléseiket viszont a városi tanács székházának nagytermében tartják. Az utóbbit térítésmentesen vehetik igénybe. Szigetváron még nincs ellenzéki pártiroda, megoldásként két változatot fontolgatnak a tanács vezetői: vagy ideiglenes helyiséget alakítanak ki számukra, vagy végleges jellegű mozgalmi házat hoznak létre. (MTI)
1989. október 12., csütörtök 22:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|