|
|
|
|
- Az MSZMP-kongresszus második napja - 1. folyt.
|
A ma délelőtt legnagyobb figyelmet keltő szónoka egyébként Németh Miklós miniszterelnök volt, aki összefoglalta kormánya eddigi sikereit és kijelentette, hogy már eddig is az új, most megalakulóban lévő párthoz közelekedett kormánypolitikájával. Közben a folyósokon aláírásgyűjtés folyik, hogy ismét Nyers Rezsőt válasszák meg, ezúttal már egyszemélyes pártelnöknek. Azt is beszélik, hogy a reformkörök ma délután törésre akarják vinni a dolgot, ki akarják provokálni, hogy lépjenek elő a konzervatívok, akik eddig - eltekintve Grósz Károly tegnapi szereplésétől, ma egyébként már itt sincs a kongresszuson - még nem léptek a nyilvánosság elé. +++
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|