|
|
|
|
- Választások magyar módra - 7. folyt.
|
A probléma az az augusztusi választások vonatkozásában, hogy az ellenzék tud-e változtatni az eddigi politikáján. Ha az ellenzék úgy gondolta - némi joggal -, elég a kommunistaellenesség, ezt nagyon sok jelentés és interjú ki is hangsúlyozta, hogy az emberek nem annyira valamire szavaznak, hanem inkább valami ellen. Az eredményt azonban másképp is lehet magyarázni. Úgy is lehet magyarázni, hogy éppen azért voltak ennyire érdektelenek, mert pozítiv programot nemigen kaptak. A kommunistaellenesség egyrészt azért nem elég, mert az emberek megoldást várnak, megoldási javaslatot a problémáikra, mindenekelőtt a rohamosan süllyedő életszínvonalra, ilyet pedig egyetlen párt sem kínál. Egyre hasonlóbb a pártok közötti, a pártok frazeológiája és egyre nehezebb különbséget tenni közöttük. Tehát én úgy gondolom, hogy augusztusban, csak akkor lesz lényegesen elkülönböző eredmény a mostanitól, hogyha az ellenzék megtalálja a maga hangját. Ehhez legalábbis három vagy négy dolog szükségeltetik. Egyrészt hitelképes vezetők, másrészt vonzó, egyedi a többiektől elkülönülő program, ezenkívül mozgósítható tagság, amely nem nyaralni megy, hanem odamegy, és előre odamegy, és agitál a választópolgárok között. És talán a legfontosabb, amit ehhez hozzátennék, hiteles gyakorlat is, mert szép szavak nagy mennyiségben találhatók az országban, gyakorlat és tettek annál kevésbé. - Fölmerül a kérdés, és Krassó György számára is fölteszem ezt a kérdést, hogy lehet-e különbséget tenni az újjáalakult és újjáalakuló félben lévő MSZMP és mondjuk a Szociáldemokrata Párt között Magyarországon, mert amint hírlik, tulajdonképpen ez a párt szeretné az ideológiát mintegy megsemmisíteni, és nem akar ateista propagandát hirdetni. Olybá tűnik, hogy a magyar kommunista párt immáron nem marxista kommunista párt, hanem valami más képződmény lesz. Krassó György? (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|