|
|
|
|
Bush - belga hírközlés, Walesa
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. július 12. szerda (MTI-tud) - Szerdán is a belga hírközlés vezető témája volt George Bush amerikai elnök lengyelországi és magyarországi látogatása.
A belga rádió szerda reggel budapesti helyszíni tudósításban és interjúban adott képet az amerikai elnök fogadtatásáról, beszámolva Csurka Istvánnak a Magyar Nemzetben megjelent cikkéről is, amelyet azonban elszigetelt megnyilvánulásnak minősített. A szerdai lapok elsősorban az amerikai elnök lengyelországi megbeszéléseinek eredményét elemzik. A La Libre Belgique-ben Michel Rosten bírálja az amerikai segítségnyújtás visszafogottságát. A szerző szerint a veszélyben forgó országnak szóló segítségnyújtás elmulasztásának vétkével ér fel a jelenlegi körülmények között megtagadni a komoly nagyságrendű segítséget Lengyelországtól, illetve Magyarországtól... A szerző hozzáteszi, hogy ezeknek az országoknak az instabilitása aligha mozdítaná elő Európa stabilitását. A Le Soir viszont első oldalán Lech Walesával közöl a Bush elnökkel elköltött ebéd után készített telefoninterjút, s ebben a Szolidaritás vezetője azt hangsúlyozza, hogy Bush nem okozott számára csalódást. A lengyelek nem adományokat, hanem beruházásokat várnak az amerikaiaktól, s Bush elnök javaslatai komolyak, ki fogja fejteni őket a legfejlettebb országok párizsi csúcsértekezletén is. A Szolidaritás által emlegetett 10 milliárd dollár minden forrást egybevéve értendő, fejtette ki Walesa. Ha például nyugati bankok működhetnének Lengyelországban, akkor a lakosságnál lévő 3-5 milliárd dollárra becsült összeget is forgathatnák, mivel nagyobb bizalommal lennének irántuk, mint a lengyel bankok iránt. Walesa az interjúban ismet állást foglalt az ellen, hogy a Szolidaritás bekapcsolódjék a kormányzásba, márcsak azért is, mert ,,milyen esélyei lehetnek a sikerre a mai Lengyelországban egy miniszterelnöknek?,,. Előbb a részlegesen kivívott pluralizmus alapján ki kell építeni a szervezetet, formálni a kádereket, s így nézhetünk az olyan új politikai fordulópontok elé, mint a soron következő választások - fejtette ki a Le Soirnak adott telefoninterjúban Lech Walesa. +++
1989. július 12., szerda 10:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|