|
|
|
|
- Válasz a hallgatóknak - 3. folyt.
|
Ami a tárgyilagosságot illeti, a kérdés csak az, hogy az angol rádiónak szabad-e rendelkeznie olyan alapvető egyetemes, az emberiséget előrevivő irányvonallal, amiért minden körülmények között bátorsággal kiállhat. Bűn-e az, hogy egy rádió helyt ad az eltérő és a haladás irányába igyekvő s ösztönző gondolatoknak? - Ezután hallgatónk - mint mondja - rátér néhány konkrétumra: - Soha nem éreztem fárasztónak az - úgymond - ismételgetéseket, noha néhány személyre ez is jól ráférne. A hírekben elhangozott rövid információ mintegy felkelti érdeklődésemet, és szívesen meghallgatom az ezt követő részletesebb kifejtést is. Az angol rádió érdekességének tulajdonítható többek között az is, hogy a felszínes magyarázatok helyett a téma mélyebb elemzésébe merül. - Ezután hallgatónk rátér egy másik meghatározott, korábban már idézett panaszra, vagyis hogy a kerekasztal-beszélgetés bevezető szövege túl hosszú. Ezt mondja hallgatónk: - Talán a legigazságtalanabb dolog volna Torday Vilmost azzal vádolni, hogy a kerekasztalnál mindent elmond előre. Torday úr olyan ritka adottsággal rendelkezik, hogy alig egynéhány mondatával számos gondolatot képes ébreszteni partnereiben. Nem véletlen, hogy a kerekasztal az egyik legjobb műsora a magyar adásnak. - Hallgatónk a következő gondolattal zárja telefonüzenetét, arra bírálatra válaszolva, hogy nem szólaltat meg a BBC elég hivatalos személyt, inkább az ellenzék hallható: - Csakugyan meghallgatnék egy-két MSZMP-párttagot is, ha volna bátorságuk elvállalni az interjúkat valami új mondanivalóval, és ha nem fárasztana annyira az oly rövid idő alatt bekövetkezett káprázatos köpönyegforgatásuk. Bizony nem könnyű felelősséget vállalni az elmúlt évtizedekért, különösen akkor, ha pozíciójuk és jogtalanul szerzett javaik is kockán forognak. Ismérvük az ellenzék gondolatainak ügyetlen ismételgetése. Krassó Györgytől kitűnő magyarországi helyzetképet kaptunk vasárnap este, a szomorú valóság feltárása volt ez. (folyt.)
1989. július 2., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|