|
|
|
|
Az MDF szolnoki szervezetének állásfoglalása (OS)
|
1989. június 30., péntek - Egyszer már ijesztgetett a fehérterrorral Grósz Károly. Most ismét felhívja a figyelmünket: vigyázat, mert itt már vörös csillagokat vernek le, szovjet katonasírokat gyaláznak meg Természetesen tudunk róla. Nem ma kezdődött, évek óta folynak a sírgyalázások, sírkőlopások, vandál rombolások. Miért épp a szovjet katonák sírjai maradtak volna ki, miért csak a Zsolnai díszkutat rombolják szét, miért ne jutna ugyanilyen sorsra egy-egy vörös csillag is? Gondoljuk, senkinek nem jut eszébe politikai demonstrációt sejteni a közelmúlt templomgyalázóinak cselekedetében. Neveletlen, éretlen gyerekek vandalizmusa, amelyért a szülőknek kellene felelni minden jogállamban, ahol a rendőrség remélhetően nem zárkózik el a nyomozás lefolytatásától. Reméljük, rövidesen megtudjuk, kik verték le a párt főtitkára által említett vörös csillagot, kik gyalázták meg a katonasírokat, és reméljük, elnyerik méltó büntetésüket. És reméljük továbbá, hogy nem akad ebben az országban olyan politikus, akinek érdekében állna szabad utat, büntetlenséget biztosítani az ilyesfajta vandalizmus előtt, hogy aztán hivatkozási alap lehessen egy kemény rendcsinálásra. A kemény kéz politikáját a vandálokkal szemben kérjük alkalmazni (OS)
1989. június 30., péntek 15:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. július 1. A Kisgazdapárt legnagyobb egyéniségéről, a sokat szenvedett Kovács Béláról emlékeztek meg sírjánál Kisgazdapárti tagok a pécsi temetőben. Nagyon sokan gyűltünk össze. Az ünnepi beszédet itt is Vörös Vince mondott, én felolvastam Kovács Béla barátjának, párttársának a száműzetésben élő Kővágó József egykori budapesti főpolgármesternek méltató sorait..."
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok Csörsz Lajos vagyok Miskolcról beszélek. Szeretnék érdeklődni, hogy akik leszereltek, bár igaz én is 76-ban leszereltem, hogyan érint bennünket, hogy ha valaki alternatív szolgálatot akar vállalni. Hát nem tudom, hogy valamit tudnának erről nekem mondani, mert érdekelne, hogy ha az ember másként látja a dolgokat, hogy akkor mégis hogyan viszonyulnak az emberhez. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|