|
|
|
|
Román hadjárat az egyházak ellen
|
(Ara-Kovács Attila) München, 1989. április 13. (SZER, Magyar híradó) - Március 15-e, a Romániában tiltott magyar nemzeti ünnep úgy tűnik, még utóhatásaiban is cezúrát jelent az erdélyi magyarság számára. Egyre inkább érzékelhető, hogy a múlt március idusa óta a román hatóságok sokkal nagyobb türelmetlenséggel, s mintegy nyílt, provokatív szándékkal lépnek fel a magyar lakossággal szemben. A körülményre utal az egyházakkal kapcsolatos megváltozott politikájuk is. Mint arról már több hírforrás beszámolt, az elmúlt időszakban a főbb erdélyi magyar értelmiségiek még Bukarestben is fenyegető leveleket kaptak, melyek mintegy a hazaárulás vádját előlegezték meg valamennyiüknek. Természetesen a rájuk váró büntetéssel, tömeges megtorlással egyetemben. Emellett néhány római katolikus és református papot a Securitate megfenyegetett, és hogy nyomatékot adjon a következményeknek, környezetükben házkutatásokra is sor került. Így Czirják Árpád kanonok, a kolozsvári Szenti Mihály templom plébánosának szüleinél igyekeztek a titkosrendőrök nyomára jutni a falurombolás elleni : tiltakozással összefüggő iratoknak. Itt emlékeztetek arra, hogy a múlt év őszén mind a katolikus, mind pedig a református egyház részéről igen sok lelkész ítélte el éles hangú levélben a falurombolást. Az egyházakkal kapcsolatos hatósági elnyomó akciók legkirívóbb és legaktuálisabb példája Tőkés László lelkész eltávolítása a temesvári gyülekezet éléről. Tőkést, akinek neve ellenzéki tevékenysége miatt széles körben ismertté vált, április 1-jei hatállyal függesztették fel állásából. Április 2-án, vasárnap Borsi Zsigmond bihari és Kovács József aradi esperesek a váradi református egyházkerület püspökének, Papp Lászlónak a megbízásából megjelentek a temesvári gyülekezet előtt és felolvasták a püspökség Tőkést elmarasztaló határozatát. A két esperest a temesvári gyülekezet elzavarta. Annál is inkább, mert Papp László váradi püspök már több intézkedésével és azzal a széles körben ismert ténnyel, hogy maga is a Securitate utasításainak a végrehajtója, kiérdemelte az egész erdélyi református közösség megvetését. Minthogy az a román politikai rendőrség előtt sem ismeretlen-, elmondható, hogy a falurombolás ellen 19 református lelkész által aláírt, már említett memorandum egyik kezdeményezője épp Tőkés volt, és ő szervezte meg annak a folyamodványnak a megszövegezését is, amiben az aradi egyházmegye közösségének egy része a bánáti ortodox metropolitához, Nicolae Corneánóhoz fordult, hogy az az ökumenikus szolidaritás alapján tiltakozzék a magyar felekezetnek számító reformátusság elnyomása miatt. Igaz, Corneánó helyett az aláíróknak már akkor is a Securitate válaszolt. És aligha tévedhetek: Tőkés István mostani félreállítását is e válasz részének tekinthetjük. +++
1989. április 13., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|