|
|
|
|
A KB tegnapi ülésének témái
|
München, 1989. február 22. (SZER, Magyar Híradó) - A Központi Bizottság mintha lázasan igyekezne felzárkózni. Egyszeriben felfedezi, miről is vitatkozik az ellenzék, mi szerepel a független mozgalmak, pártok programjában. Elkésett vele? Természetesen, igen, több évtizeddel. De az igaz: ha az MSZMP komolyan gondolja a többpártrendszert, akkor programját neki is a társadalom valós érdekeihez kell igazítania. Az új agrárpolitika, ami a retorikát illeti, sok tekintetben ezt tükrözi. Rajki László kommentárját hallják: - A rétes próbája az evés" - tartja közmondásunk és ez különösen jellemző az MSZMP agrárpolitikai téziseire. Mert a kétnapos KB ülés külsőre rendkívül tetszetős rétest készített, pontosan az ellenkezőjét annak a keletlen tésztának, amellyel eddig a mezőgazdaságot boldogtalanította. Most viszont a szépen kinyújtott levelek közé tölteléknek belerakott apait, anyait, szinte mindent, ami a mostohagyermekként kezelt főágazat boldogulásához szükséges. Csakhogy a receptet Grószék nem maguk találták ki, hanem az alakuló ellenzéki szervezetek: a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt és a Veres Péter Társaság programtervezetéből lopták, kezdve az agrárolló összecsukásától a földpiac szabaddá tételén keresztül a sokszínű, önálló érdekvédelemig. Ez pedig nemcsak szépséghibája az egésznek, hanem egyértelműen jelzi, hogy az MSZMP megkezdte korteshadjáratát, ki akarja fogni az ellenzék vitorlájából a szelet, meg akarja nyerni a falvak népét. Többen céloztak is erre a vitában. Például Csáki Csaba kijelentette: - "a vidéki Magyarország mint politikai tényező van jelen és mi itt kimondhatjuk, hogy az MSZMP a vidék pártja." Ennél nagyobb valótlanságot ritkán állított még azon hatalmi csoportosulás, amely néhány éve még keményen követte esztelen célját, a falvak felszámolását, az egységes, oszthatatlan állami földtulajdon megteremtését. A jelenlegi célt viszont Burgert Róbert világosan megfogalmazta: - "Nem kisebb a tét, mint hárommillió parasztember, tehát választópolgár megnyerése." A bábolnai birodalmában eddig teljhatalmú kiskirályként uralkodó vezérigazgató új receptje 180 fokos pálfordulás: ne a falu függjön a nagyüzemtől, hanem fordítva. Ehhez pedig falusi mezőgazdasági bizottságok kellenek, amelyeknek szövetsége lehet az agrárkamara - így Burgert, aki minden bizonnyal szívesen vállalná az általa szorgalmazott szerv vezetését, hogy változás esetén is biztosítsa hatalmát. Csakhogy tudjuk: pandúrból nem lesz jó rabló, különösen nem az egyik fő rablópandúrból. Mindenesetre rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az ellenzéki pártok, amelyek már a reformkommunistákkal való koalícióra készülődve visszafogták követeléseiket, például elutasították az átfogó földreformot. Most viszont az MSZMP az ő aduikat is sajátjaként játszotta ki. Remélhetőleg tanulnak az esetből és nem adják fel, illetve el a valódi demokrata elveket egy tál lencséért. Másrészt pedig nyugodtak lehetünk, mert a rengeteget csalódott, sokszor meggyötört, megalázott, többször megtizedelt falvak népét nem lehet csupán szép szavakkal megnyerni. A parasztok igazán tudják, hogy a rétes próbája az evés és azzal is tisztában vannak, hogy a kommunisták nemcsak jó küllemű réteseket készítettek, de gyakran megsütötték a szakácsokat és azokat is, akik fogyasztottak felőle. +++
1989. február 22., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|