|
|
|
|
A magyarországi blokád
|
----------------------
Washington, 1990. október 29. (Amerika Hangja, Reggeli híradó) - Mint híreinkben jelentettük, az MTI közölte: véget ért a taxisok és teherautó sofőrök munkabeszüntetése, a sztrájkolók elfogadták a kormány ajánlatát, az áremelés csökkentését.
Tegnap egész nap folytatódtak az alkudozások Magyarországon a sztrájkolók képviselői, valamint a kormány tisztviselői között. Erre való tekintettel a sztrájkolók már korábban könnyítettek a közutak és határátkelő helyek blokádján. A magyar fővárosban már akkor enyhült a feszültség, amikor tegnap a gépkocsivezetők számos budapesti hídról és a város fő közlekedési útvonalairól eltávolították járműveiket. Mindazonáltal két napig Magyarországon rekedt osztrák turisták hazatérésük után elmondták, hogy a határhoz vezető utakon és határátkelő helyeken a közlekedés még mindig rendkívül bonyolult volt. A határon az úttorlaszokat minden órában csak tíz percre nyitották meg, ami kilométer hosszúsági forgalmi dugókat eredményezett.
Az utak eltorlaszolására múlt héten pénteken került sor, amikor a kormány bejelentette, hogy 65 százalékkal 62 forintra emeli az üzemanyag literenkénti árát. Cserébe viszont azt kérte: péntekig a sztrájkolók távolítsanak el minden blokádot. A tiltakozók már akkor enyhítettek a blokádon, amikor a kormány ígéretett tett, hogy 12 forinttal leviszi a benzin literenkénti árát - igaz, csak azok számára, akiknek ettől a megélhetésük függ.
Először a városokban és a határokon lett könnyebb a közlekedés, aztán következett a kormány és a szakszervezeti vezetők budapesti tárgyalásai.
Meg nem erősített hírek szerint a parlament ma vitát kezd a benzin szabad árazásáról, ami azt jelenti, hogy a benzint szolgáltató vállalatok hagyják majd a piaci tényezőket érvényesülni, az árakat a kereslet és a kínálat törvényei határozzák majd meg. (folyt.)
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyarországi blokád - 1/1. folyt.
|
Tegnap egyébként ellentüntetésre is sor került. Több száz főből álló csoport a parlament elé vonult, támogatásáról biztosította a kormányt és tiltakozott az utak elbarikádozása ellen. A tüntetőket Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese vezette.
Hírügynökségi jelentések szerint a taxisok és teherautósofőrök sztrájkját a társadalom széles rétegei támogatták és a kormány az elmúlt két nap alatt vesztett népszerűségéből.
A háromnapos tiltakozások próbára tették a fiatal magyar demokráciát. Horváth Balázs az ország belügyminisztere figyelmeztetett: az utak eltorlaszolása tarthatatlan helyzetet teremtett Magyarországon. Jeszenszky Géza külügyminiszter a televízióban mondott beszédében utalt arra, hogy Magyarország a válság megoldása érdekében kapcsolatba lépett számos nyugati országgal.
Magyar politikusok szerint az üzemanyagárak emelésére hozott döntés egyhangú volt. Szükségességét nem lehet kétségbe vonni, mivel a szovjet olaj kiesése miatt Magyarország a világpiacon kényszerül nyersolajat vásárolni, mégpedig a Perzsa-öböl menti válság miatt magasabb árakon.
Időközben Kohl kancellár ígéretet: szakértőkből álló kormányküldöttséget irányít Magyarországra, hogy megoldást találjon az olajvásárlások okozta problémákra. De - mint mondottuk - a magyar hírügynökség szerint a blokádnak vége és Budapesten újra lehet taxit hívni. +++
1990. október 29., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|