|
|
|
|
- Kitüntetések - 1. folyt.
|
Tisztelet tehát Csoóri Sándornak, Konrád Györgynek, Mészöly Miklósnak. De nem a Kossuth-díjért, hanem egész életművükért, a nehéz évtizedekben is mindvégig tiszta, emberi és erkölcsi magatartásukért. Példamutatásukon még a Kossuth-díj sem ronthat. És a közvélemény eléggé bölcs ahhoz, hogy ne tekintse nevük mellett szégyenfoltnak e bizony sajnos lejáratott díj emlegetését. Hiszen végül is a sok, máris névtelenségbe süllyedt pártszerző mellett mégiscsak ott voltak a sorban olyanok, mint Déry Tibor, Illyés Gyula, Németh László, Veöres Sándor.
De azért valami mégsem stimmel ebben az egészben. És nemcsak az, hogy ezek az írók nem a mostani hatalom emberei, díjazásukat - ha kell ilyen egyáltalán - a szabad választások utáni hatalomnak illett volna átengedni. Ezek a díjak a letűnőben lévő hatalom lelkiismeretének kellettek igazán. A legelegánsabb az lett volna, ha elvállalják: nem adunk díjat, mert nem tudunk kinek adni. Akiknek szeretnénk, azokat nem érdemeljük meg, akiket pedig megérdemelnénk, azokat szégyelljük - ez lett volna az igazán korrekt.
De hát nem tudták megállni, hogy ne adjanak azoknak, akiknek a szép tiszta nevét pedig ez a hatalom - az előző folyamatos jogutódja - bizony nem érdemli meg. És különben is: van valami visszás abban, hogy az az állam, amely mindenhová elérő kezével annyi mindent elvett az országtól és polgáraitól, anyagi javakat és erkölcsi értékeket egyaránt, az díjakkal - és a tetejébe még: rangsorolt díjakkal, mintha ő döntené el ki a legjobb, ki az utána következő legjobb -, ezekkel megsímogatja művészei és tudósai őszülő fejét. (folyt.)
1990. március 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|