|
|
|
|
Választási rendezvények
|
1990. február 2., péntek - Az egyre szélesebb körűen
kibontakozó választási kampány főbb vidéki eseményei pénteken
Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
zajlottak le.
Hajdú-Bihar megye székhelyén - Debrecenben - a Szabad Demokraták Szövetsége tartott sajtótájékoztatót. Bejelentették, hogy a párt megyei listavezetője a berettyóújfalui születésű Konrád György író lesz. Elmondták azt is, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége Hajdú-Bihar megye összes egyéni választókerületében állított jelöltet. Az eddig összegyűjtött ajánlószelvények számát nem hozták nyilvánosságra, csupán azt a korábban közölt adatot erősítették meg a tájékoztatón, hogy Debrecenben Mózes Mihály gazdaságtörténész, a Berettyóújfalu központú 5. számú megyei választókerületben pedig Hodosán Róza tanár a gyűjtés első napjaiban megszerezte a jelöléshez szükséges szelvényeket.
Szolnokon az Agrárszövetség Jász-Nagykun-Szolnok megyei választmánya rendezett nagygyűlést. A több mint félezer résztvevő előtt Nagy Tamás, az Agrárszövetség országos választmányának elnöke hangsúlyozta: az Agrárszövetség célja nem a hatalom megszerzése, hanem annak biztosítása, hogy azok, akik a vidék és a mezőgazdaság jövőjéért felelelősséget vállalnak, részt vegyenek a hatalomban. A beszéd után bemutatkoztak a választópolgároknak a szövetség képviselőjelöltjei. Mint kiderült az Agrárszövetség Jász-Nagykun-Szolnok megye 8 egyéni választókerülete közül hatban próbál mandátumot szerezni.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baktalórántházán Kis János, az SZDSZ ügyvivője találkozott a választópolgárokkal, s mutatta be a pártja helyi képviselőjelöltjeit. Elmondta, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mind a tíz egyéni választókerületben jelöltet kíván állítani. (MTI)
1990. február 2., péntek 21:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|