|
|
|
|
Folytatta munkáját az Országgyűlés (34. rész)
|
Ezt követően Jakab Róbertné ismertette azoknak a jelölteknek a névsorát, akik részt vennének az Országgyűlés által alakított bizottságban. Ez a bizottság hivatott megvizsgálni a képviselőjelöltek vagyonnyilatkozatát. A politikai frakciók a bizottságba a következő képviselőket javasolták: Bánffy György (MDF), Dauda Sándor (MSZMP), Németh Ferenc (MSZP), Eke Károly (független képviselő), Bozsó Lajosné (semlegesek), Rózsa Edit (SZDSZ), Márton János (Magyar Néppárt).
Ezután határozathozatal következett. Ám a szavazás során kiderült, hogy túl kevesen vannak a képviselők, ismét határozatképtelenné vált a Tisztelt Ház. Rövid tanakodás után, Bánffy György képviselő javaslatára Jakab Róbertné megbízta a parlamenti hivatalsegédeket, szólítsák be a folyosón tartózkodó képviselőket is. Így végül is összejött a szavazáshoz szükséges létszám, s a másodszori próbálkozásra a beterjesztett összetételben az Országgyűlés létrehozta a vizsgálóbizottságot.
Ezután Bánffy György kapott szót, aki egy rövid nyilatkozatot olvasott fel. A nyilatkozat tartalma a következő: ,,A Magyar Demokrata Fórum parlamenti csoportja mély sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy az Országgyűlés nem az MDF, hanem az MSZP törvényjavaslatát fogadta el, s így a vizsgálóbizottság csak 1980. június 8-áig visszamenően végezheti el a párt- és állami vezetők vagyoni elszámoltatását.
Nem kétséges ugyanis, hogy országunk mai gazdasági és politikai helyzetének kialakulásáért nem pusztán az utolsó évtized politikai vezetése vonható kérdőre. Ennek értelmében az MDF parlamenti csoportja reményét fejezi ki, hogy a következő Parlament habozás nélkül kiterjeszti a vizsgálatot az 1970-es évekre is.,,
Ezután kérdéseket tettek fel a képviselők. Elsőként Raffay Ernő intézett kérdést a megbízott belügyminiszterhez az egykori Munkásőrség teljes és végleges felszámolása tárgyában. Gál Zoltán a kérdésre írásban válaszolt. Ebben leírta: a Munkásőrség haditechnikai eszközeit átadták a Magyar Néphadseregnek - ez november 26-ig megtörtént -, így a volt munkásőrök már nem rendelkeznek szolgálati pisztolyaikkal. Egyenruháik, illetve igazolványaik birtokukban maradtak. Az egyenruha szolgálati jellegű viselete azonban tilos. A volt munkásőröknél jelenleg legfeljebb önvédelmi pisztolyok találhatók. Bevonásuk azonban folyamatban van. Önvédelmi fegyvert azonban csak hivatásos munkásőrök kaphattak, akiknek létszáma nem haladta meg az ezret. (folyt.köv.)
1990. február 1., csütörtök 18:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|