|
|
|
|
Folytatta munkáját az Országgyűlés (19. rész)
|
Az elnöklő Horváth Lajos bejelentette, hogy az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatójának személyére javaslatot tevő jelölőbizottság összetételéről a Parlamentnek kell döntenie. A bizottságok és a képviselőcsoportok a következő személyeket javasolták a bizottságba: Sütő Kálmán (függetlenek csoportja), Marx Gyula (MDF), Márton János (Magyar Néppárt), Juhász Ferenc (MSZP), Szilágyi Gábor (MSZMP), Czibulka Péter (semlegesek), Balla Éva (SZDSZ), Kovács Károly (ipari bizottság), Vida Kocsárd (kereskedelmi bizottság), Dobi Ferenc (mezőgazdasági bizottság), Szabó Kálmán (terv- és költségvetési bizottság). Horváth Lajos megkérdezte, egyetért-e a személyi ajánlásokkal az Országgyűlés.
Juhász Ferenc (Budapest, 62. vk.) szót kért. Elmondta: jelölését- bár ez megtisztelő számára - előzetesen vele nem egyeztették, s személyes okok miatt nem tudja elvállalni.
Ennek következtében Horváth Lajos arra kényszerült, hogy újra elhalassza a döntést, hogy Juhász Ferenc helyett új jelöltet állíthassanak. (folyt.köv.)
1990. február 1., csütörtök 14:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|