|
|
|
|
Bolgár kerekasztal - az ellenzék követelései (1.rész)
|
Nagy Károly, az MTi tudósítója jelenti:
Szófia, 1990. január 23. kedd (MTI-TUD) - A bolgár nemzeti
kerekasztal-értekezlet kedden folytatja munkáját. A tárgyalások
kétszeri megszakításának időközeiben kulisszák mögötti alkudozás
folyt a hatalom és az ellenzék között, ennek köszönhetően vált az
valóban nemzetivé. Megállapodásuk szerint a felek mindegyike 45 tagú
delegációval vehet rajta részt (az ellenzéki demokratikus erők
szövetségében mintegy tucatnyi párt és szervezet tömörül), vagyis
bőven van hely az eddig távol tartott hivatalos társadalmi
szervezetek és ellenzéki pártok képviselői számára is. Ezeket az
eredeti résztvevő felek hívhatják meg. Ez nem jelenti a meghívottak
politikai elköteleződését meghívóik mellett minden kérdésben, s nem
jelenti egy ,,harmadik szöglet,, keletkezését sem a
,,kerekasztalon,,:, a két tárgyaló fél a hatalom és az ellenzék.
A hétfő esti első plenáris ülésen a reformok gyorsítását az ellenzék nemcsak a bizonytalanná vált szovjetunióbeli helyzet és ennek negatív bulgáriai hatása miatt sürgette, hanem azért is, mert a Nyugat nélkülözhetetlen segítségére csupán a valódi változások mértékében számíthat Bulgária.
Az ellenzék a totalitárius rendszer lebontását követeli. Leglényegesebb követelései: vonják be a pártok működését szabályozó törvény előkészítésébe az ellenzéket. A BKP, a BFNSZ és a többi hivatalos társadalmi szervezet vagyonát hozzák nyilvánosságra. Alakítsanak kétoldalú bizottságot az említett pártok és szervezetek állami eltartásával kapcsolatos kérdések ellenőrzésére. Hozzák nyilvánosságra visszamenőlegesen a nomenklatúrába tartozó káderek és nemzetgyűlési képviselők vagyonát és jövedelmét. Publikálják a számukra különféle előnyöket és privilégiumokat biztosító titkos rendelkezéseket. Nyílt eszmecserén vitassák meg az állambiztonsági erők problémakörét, tekintettel arra is, hogy ezek az erők az ellenzék egyes aktivistáit továbbra is akadályozzák, és állítólag tovább működik a másfél hónapja megszüntnek nyilvánított ,,6-os ügyosztály,, is. A BKP és a hivatalos BFNSZ monopolhelyzetét szűntessékj meg a rádióban és a tv-ben. (folyt.)
1990. január 23., kedd 10:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|