|
|
|
|
A Kisgazdapárt tevékenysége Borsod megyében
|
-------------------------------------------
München, 1990. január 7. (SZER, Földközelben) - Hász György interjúja következik Perlaki Kálmánnal, a Kisgazdapárt Borsod megyei alelnökével.
- Az utóbbi hetekben egyre sűrűbben érkeznek hírek Magyarországról, hogy a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgárpárt taglétszáma rohamosan növekedni kezdett. Hogy mi az igazság ebből és hogy néz ez ki Borsod megyében, erről beszélgetek Perlaki Kálmánnal, a Kisgazdapárt Borsod megyei szervezetének alelnökével.
Kedves Alelnök Úr Azzal kezdhetnénk a beszélgetést, ha elmondaná, hogy hogyan kezdődött el a Kisgazdapárt élete Borsod megyében és milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük?
- Eleinte, mikor elkezdtük az év elején, nagyon nehéz volt a helyzet, nagyon közönyösek, félősek, fásultak voltak az emberek. Ez a fásultság, félelem, feloldása körülbelül 3-4 hete úgy érezzük, hogy megindult, feloldódott. Most már tömegesen hívnak bennünket különböző helységekbe, hogy menjünk. De amennyien vagyunk és ahogy tudunk menni, nem tudunk mindenhol megjelenni egyszerre, úgyhogy a megjelenéseket arrébb-arrébb kell tólni.
Négy hete, hogy a tömeges jelentekezést egy kicsit megmutassam, Mezőkeresztest említem fel, ahol az egyik mezőgazdász Berecz Imre úgy megszervezte az alakuló gyűlést, hogy körülbelül 150 ember jött össze és abbból 92 egyszerre belépett.
- Ezek milyen foglalkozásúak voltak?
- Ezek földművesek voltak - illetve nemcsak földművesek, mert a vállalkozók pártja is vagyunk. A belépés után ott volt a tanácstitkár és közölte a kisgazdapárti megválasztott vezetőkkel, hogy ezután nélkülük a községben semmiféle döntést nem hoznak. (folyt.)
1990. január 7., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|