|
|
|
|
- Magyar külpolitika - Láng - 1. folyt.
|
- Amennyire én tudom, a Külügyminisztériumban - hát nekünk ez formális döntés volt a nemzeti csúcstalálkozón, de a Külügyminisztériumban ez egyfajta formális bevonás, mert lényegesen korábban megtörtént, mert amit biztosan tudok, itt a Magyar Külügyi Intézetben ez a bevonás lényegesen korábban megtörtént - rendszeres kerekasztal-konzultációkat folytatunk az ellenzéki pártok képviselőivel, és ezek a véleménycserék nem egyszerűen tájékoztatás-jellegűek, mikor a Külügyminisztérium képviselői esetleg közlik, hogy mit léptek, hol léptek és miért lépték, hanem ki is kérik az ellenzéki pártok véleményét. Ez maximálisan indokolt, hiszen ellenzéki pártok egyike-másika lehet a külpolitika csinálója nagyon rövid időn belül. Tehát nem szabad úgy tekinteni rájuk - már csak a folyamatosság, a külpolitikai folyamatosság miatt sem -, hogy az ő bevonásuk az valamiféle teher lenne a külpolitika számára. Éppen ellenkezőleg. A konzultatív jellegénél fogva szerintem nagy haszon.
- Folyamatosság - azt hiszem, ez a kulcskérdése, vagy ez lehet a kulcskérdése a magyar külpolitikának, hiszen egy-két-három, vagy esetleg négy hónapos átmeneti időszak után egy koalíciós kormány veszi majd át a hatalmat. Eszerint a magyar külpolitika folyamatossága olyan kulcskérdésekben, mint például a német egység, vagy Erdély önállósága avagy integritása vagy a balti államok kérdésköre mennyiben biztosítható? (folyt.)
1990. január 7., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|