|
|
|
|
Világkiállítás - megvan a döntés 1.
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1989. december 14. csütörtök (MTI-tud.) - A Nemzetközi Kiállítások Irodája csütörtökön Párizsban megtartott ülésén véglegesen Budapestnek és Bécsnek ítélte az 1995. évi, a ,,Híd a jövőbe,, mottóval készülő világkiállítás megrendezésének jogát. A világkiállítások történetében első ízben két, egymástól több mint kétszáz kilométerre levő főváros kapta meg ezt a jogot: a példátlan esemény, az iroda ülésének tanusága szerint is, máris nagy érdeklődést kelt.
A csütörtöki ülésre Párizsba érkezett Glatz Ferenc művelődési miniszter, a világkiállítással foglalkozó kormánybizottság vezetője, Somogyi László kormánybiztos és dr. Bielek József, a Fővárosi Tanács elnöke. Osztrák részről Erhard Busek tudományos és kutatásügyi miniszter, az osztrák kormány képviselője és - az utolsó pillantaban betegsége miatt távolmaradásra kényszerült Helmut Zilk polgármester helyett - Hannes Swoboda városi tanácsnok vett részt a tanácskozáson. A két küldöttség vezetője megismételte: a két főváros és a két ország egyaránt kész a világkiállítás megrendezésére, örömmel várja a lehetőséget arra, hogy így is bemutatkozzék a világnak. A magyar és az osztrák küldöttség a szavazást követően közösen tartott sajtókonferenciát. Glatz Ferenc nagy örömmel üdvözölte az iroda döntését, tréfásan megjegyezve: azon ritka alkalmak egyikéről van szó, amikor Ausztria és Magyarország közösen aratott győzelmet. ,,Nem csupán építési lehetőségnek, gazdasági bemutatónak tekintjük ezt a kiállítást. Arra kell kihasználnunk a lehetőséget, hogy megmutassuk azokat a jellegzetességeket, hagyományokat, történelmi emléket, amelyek országainkat jellemzik - mondotta. - Ez egyúttal lehetőség arra is, hogy Magyarország, amelyet korábban elzártak ettől, közelebb kerüljön Európához,,. (folyt.)
1989. december 14., csütörtök 15:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|