|
|
|
|
A kereszténydemokrácia a választások előkészületeiről
|
München, 1989. július 26. (SZER, Késő esti mai nap) - Ghiczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivvőjének nyilatkozata: - Mint ismeretes: a Magyar Szocialista Munkáspárt az Ellenzéki Kerekasztallal, valamint a harmadik tárgyalófélként szereplő társadalmi szervezetekkel és mozgalmakkal előzetesen megállapodott, hogy az Országgyűlés elé sem ők, sem a magyar kormány nem terjeszt olyan törvényjavaslatokat, amelyeket előzetesen ne egyeztetett volna ezen a fórumon. Már ebből az előzetes megállapodásból is kitűnt, hogy az ország hivatalos vezetése valós és jelentős társadalmi érdekek képviselőinek tekinti az ellenzéket. Éppenezért az MSZMP és az ellenzék a tárgyalások első szakaszában eltérő ütemben ugyan, de a monolitikus pártállam lebontására törekedett, hogy megteremtsék a jogállamiságba történő átmenet feltételeit. Ezzel azonban az átmeneti időszak első szakasza lezárult. A következő szakaszt - úgy látszik - az Ellenzéki Kerekasztalban résztvevő pártok differenciálódásai jellemzik. Különösképpen megmutatkozik ez a választásokkal kapcsolatos kérdések eltérő megítélésében, illetőleg a választói törvényjavaslatok vitájában, melyben az ellenzéki pártok saját érdekeiknek és doktrínáiknak megfelelően éppen a választásokra való tekintettel foglalnak állást. A Magyar Demokrata Fórum - egyébként az MSZMP-vel egyetértésben - a választások közeli időpontját szorgalmazza, míg például az SZDSZ és az úgynevezett történelmi pártok többsége, amelyeknek szervezete országosan még nem épült ki, a választásokat későbbi időpontban kívánja tartani, hogy elég idejük legyen a felkészülésre. Az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és a politikai egyeztetésben résztvevő társadalmi szervezetek által 1989 július 10-ikén aláírt megállapodás alapelveiből kiinduló tárgyalási tematika többségében olyan kérdést vet fel, ami az Ellenzéki Kerekasztal pártjainak további differenciálódásához vezet. (folyt.)
1989. július 26., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|