|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik nap (41. rész) - Dió (4.)
|
Az interpellációk után kérdések következtek: Sütő Kálmán (Vas m., 9. vk.); Ladányi József (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 25. vk.); Szabó Tamás (Fejér m., 7. vk.); Káldi Endre (Győr-Sopron m., 9. vk.); Ördög Ferenc (Zala m., 7. vk.) és Horváth Ferenc (Somogy m., 10. vk.); Kiss Dezső (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 8. vk.) tett fel kérdést. Ezután az Országgyűlés elfogadta a Parlament programját felülvizsgáló ad hoc bizottság határozat-tervezetét, amelynek értelmében az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a kormány az alkotmányozással összefüggő sarkalatos törvényjavaslatokat a politikai egyeztető tárgyalásokon elfogadásra kerülő megállapodásokat figyelembe véve terjeszti a Parlament elé. A képviselők végül nyilatkozatot fogadtak el, amelyben üdvözlik a nagy francia forradalom 200. évfordulóját és köszöntik a francia népet. Ezt követően Szűrös Mátyás bejelentette: az Országgyűlés várhatóan szeptember második felében ül össze legközelebb, majd bezárta a Parlament ülésszakát. x x x Az ülésszak zárónapjáról tudósítottak: Baumann László, Berkics János, Bisztricsány Julianna, Farkas Attila, Garajszki István, Kocsonya Zoltán, Nagy Attila és Szőke László. (MTI)
1989. június 30., péntek 17:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|