|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (4. rész)
|
Ezután Szűrös Mátyás elmondta: a házszabály a kormánynak lehetőséget ad arra, hogy előterjesztését az általános vita lezárásáig bármikor visszavonja, erről az Országgyűlésnek nem kell külön szavaznia. Az Országgyűlés elnöke javasolta a képviselőknek, hogy vegyék tudomásul és támogassák a kormánynak ezt a határozatát, amellyel összhangot kíván teremteni a törvényhozói munka és a politikai tárgyalások között. Végül rámutatott: a benyújtott törvényjavaslatok visszavonása azt jelenti, hogy a hozzájuk kapcsolódó módosító javaslatokat, képviselői indítványokat sem vitatják meg. Ezt követően Szirtesné dr. Tomsits Erika (Budapest, 22. vk.), a ----------------- SOTE II. számú gyermekklinikájának tanársegédje kért szót. Elmondta: egyetért a Pozsgay Imre által elmondottakkal. Úgy vélte: aóaésedelem nem a törvényhozói munkát kívánja meggátolni, hanem arról van szó, hogy a politikai akaratot jobban kifejező egyezségre kell jutni. Indítványozta ugyanakko 8hogy az Országgyűlés a köztársasági elnöki intézmény bevezetéséről még a választások előtt határozzon. Indoklásként elmondta: a köztársasági elnök intézménye jelent biztosítékot arra, hogy az állam vezetése - az államfő személyén keresztül - folyamatos legyen a választási kampányok és a választási küzdelem időszakában. Javasolta: bízzák meg az Országgyűlés elnökét, tárgyaljon annak érdekében, hogy a köztársasági elnökrd szóló törvényjavaslat még október előtt a Parlament elé kerüljön. Az igazságügyminisztert pedig bízzák meg azzal, hogy a nyár folyamán alternatív jvaslatokat tartalmazó tervezetet tegyen le a politikai egyeztető tárgyalásokat folytató felek asztalára. Südi Bertalan (Bács-Kiskun megye, 12. vk.), a jánoshalmi Petőfi ------------- Tsz MSZMP bizottságának titkára kifogásolta a megvitatásra tervezett anyagok visszavonását. Úgy vélekedett, hogy ez sérti a törvényhozást és annak tagjait. Szerinte az ilyen megoldás fellazítja a képviselőknek a kormány iránti bizalmát, másrészt megszakítja az alkotmányozási folyamatot, s tétlenségre kárhoztatja a törvényhozó testületet. Kérte a kormányt, hogy a jövőben megvitatásra nem kerülő anyagokkal ne árassza el a képviselőket. A képviselő ezenkívül javasolta a tárgysorozat kiegészítését azzal, hogy az Országgyűlés nyilatkozatban ítélje el a kinai vezetést a demokráciáért békésen tüntető állampolgárok elleni véres leszámolásért. (folyt.köv.)
1989. június 27., kedd 14:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|