|
|
|
|
Király Béla Budapesten - 1. folyt.
|
- Tudósítónk következő kérdése arra vonatkozott: vajon Király Béla szerint mekkora jelentősége van a mai magyar politikai fejlődésben, hogy Nagy Imrének megadják a végtisztességet? - Nagyon jelentős. Természetesen az egész nemzetben Nagy Imre és vértanú-társai iránti tisztelet, az szakadatlanul megvolt attól kezdve, hogy ez a rettenetes hír elterjed a világon, hogy meggyilkolták őket - mert az nem volt kivégzés, az gyilkosság volt. Most, hogy végre a magyar nemzetnek megadatik az a lehetősége, hogy ki is fejezze ezt a szakadatlanul meglévő tiszteletet -, ennek azt hiszem nagyon nagy jelentősége lett. Egyik jelentősége az, hogy a ma is létező reformmozgalomnak a viszonylag limitált számát - 20-30 ezer aktivista - ezt meg fogja növelni. Inkább tömegmozgalom lesz, mint eddig. És van egy másik: ha egyszer Nagy Imrét rehabilitálják, az lehetetlen, hogy a forradalmat ne rehabilitálják. A lehetetlen, hogy a forradalom résztvevőit ne rehabilitálják. Azt hiszem tehát, hogy Nagy és vértanú-tórsainak a rehabilitálása egyszerűen egy olyan folyamatot indít meg, amelynek során a többi üldözöttek is elfoglalhatják társadalmi, politikai és - ha arról beszélünk - az államon belüli helyüket. +++
1989. június 13., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|