|
|
|
|
A SZOT elnökségének nyilatkozata (1. rész) (OS)
|
1989. május 16., kedd - A SZOT elnöksége megvitatta a nemzeti kerekasztal összehívásával kapcsolatban kialakult helyzetet és az MSZMP javaslatára, vaamint az Ellenzéki Kerekasztal álláspontjára válaszolva, a testület véleményét az alábbi nyilatkozatban összegezte. A SZOT elnöksége több ízben leszögezte, hogy a szakszervezetek alapvetően érdekeltek a politikai pluralizmus megteremtésében, a többpártrendszerű képviseleti demokráciára való rendezett áttérés feltételeinek biztosításában. Tudatában van annak, hogy ez a folyamat feszültségektől, konfliktusoktól sem mentes. Ugyanakkor az elmúlt napok eseményei megerősítették a testületnek azt a korábban is kifejtett aggodalmát, hogy a politikai intézményrendszer átalakításának lépéssorrendjét nem a dolgozó tömegek akarata, henem szűk csoportok hatalmi ambíciói alakítják. A SZOT-ban tömörült szakszervezetek képviselték és képviselik, hogy a társadalom átalakításáért felelősséget érző szervezetek vitassák meg a politikai és gazdasági válság leküzdésének lehetőségét és társadalmi szerepvállalásuktól függően különböző módon vegyenek részt az alkotmányozás, a gazdasági programalkotás feladataiban. Ezért a SZOT résztvett a nemzeti kerekasztalt előkészítő kétoldalú megbeszélésen és elküldte külldöttségét a többoldalú előkészítő tanácskozásra is. A SZOT-ot alkotó szakszervezetek, mint független tömegszervezetek, a ,,hatalomra,, és ellenzékre bontott tárgyalóasztal egyik oldalán sem foglalhatnak helyet. Ugyanakkor lehetetlennek tartják, hogy a munkavállalók, nyugdíjasok és juttatásokból élők túlnyomó többségét képviselő szervezetnek ne legyen módja és joga a jövőt alakító folyamatban résztvenni. Több mint 4 milliós tagsága érdekeire tekintettel a szakszervezetek számára elfogadhatatlan, hogy éppen azoknak a széles tömegeknek az érdekei, gondjai ne jelenjenek meg a tárgyalásokon, akikre hivatkozva a politikai egyezkedés folyik. Az eszmecserében a szakszervezetek akkor érdekeltek, ha a vita nem a hatalomba lépés és hatalomgyakorlás feltételeiről folyik csupán. A testület fontosnak véli annak kimondását, hogy a politikai pártok és más szervezetek tanácskozása akkor és csak akkor szolgálja a kibontakozást, ha a pártok és a társadalmi szervezetek kifejtik gazdasági programjuk fő téziseit, meghatározzák az eltérő és egyező pontokat, s ezzel alapot adnak a kormány és az érdekképviseleti szervezetek ,,gazdasági alkotmányozó,, tevékenységéhez. (folyt.köv.)
1989. május 16., kedd 17:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A SZOT elnökségének nyilatkozata (2. rész) (OS)
|
A SZOT elnöksége már az Új Márciusi Front felhívására azzal válaszolt, hogy közös gondolkodásra, együttműködésre hívott minden társadalmi erőt a gazdasági válság leküzdéséért, a politika csatározásoktól távol álló nagy tömegek érdekben gazdasági és szociális program kidolgozását és megvitatását tartotta szükségesnek. Ebben az értelemben a Független Szakszervezetek Ligája javaslata alapján a ,,gazdasági kerekasztal,, kiegészítője és továbbvívője lehet a politikai tárgyalásoknak. A SZOT elnöksége kifejezi azt a reményét, hogy a tárgyalásban érdekelt szervezetek felismerik a helyzet súlyosságát és további lépéseiket nem a kimondott szóhoz való ragaszkodás, hanem a nemzet jövője iránt érzett felelősség határozza meg. Ebben a rugalmasságot és toleranciát kívánó folyamatban a SZOT-hoz tartozó szakszervezetek maguk is hajlandók saját tárgyalási pozíciójukat a helyzet alkakulásához igazítva újra és újra felülvizsgálni. A SZOT-hoz tartozó szakszervezetek, mint az ország legnagyobb taglétszámot tömörítő szervezetei társadalmi súlyuk, felelősségük tudatában hívják fel a társadalmi közmegegyezés kialakításában érdekelt szervezeteket, hogy érdemben mérlegeljék a SZOT elnökségének álláspontját. SZOT elnökség (OS)
1989. május 16., kedd 17:50
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|