|
|
|
|
Országggyűlés - harmadik nap (3. rész)
|
Pásztohy András (Somogy m., 4. vk.), a szentgáloskéri Béke --------------- MGTSZ elnöke az idényüzemelésű élelmiszer-kereskedelem érdekeltségének javítása tárgyában intézett interpellációt a pénzügyminiszterhez. Békesi László válaszában kifejtette, hogy alapjában véve kedvezően érintette az élelmiszer-kereskedelmi vállalatokat az új adótörvény, összesen 900 millió forintnyi adótehertől mentesülnek. Az a két vállalat, amelyről a Somogy megyei képviselő beszélt, nevezetesen a Kaposker és a Pannonker rosszabbul jár kétségkívül, mivel e két vállalatnak az idén 4-5 millió forinttal több adót kellene befizetnie, mint tavaly, a régi adókonstrukció alapján. A pénzügyminiszter azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy emiatt ne változtassanak az adótörvényen, hiszen az a belkereskedelmi vállalatok túlnyomó többségének kedvező. E két vállalat próbálja költségeinek csökkentésével ellensúlyozni a többletterheket, s amennyiben ez nem sikerül, akkor a kereskedelmi miniszterrel egyetértésben felajánlja, hogy az év második felében az idegenforgalmi alapból pótolják 1989-ben az adótöbbletet. Ezt a választ a képviselő elfogadta, az Országgyűlés pedig 14 ellenszavazattal, 6 tartózkodással tudomásul vette. (folyt.köv.)
1989. május 12., péntek 10:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|