|
|
|
|
Várossá avatták Hajdúhadháztéglást (Pozsgay Imre) (1. rész)
|
1989. március 31., péntek - Várossá avatták pénteken Hajdúhadháztéglást, az egykori hajdúvárost, amely a történelem során már több ízben kapott városi rangot. A település fő terén egybegyült több ezer városlakó előtt Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter mondott beszédet.
Bevezetőjében kiemelte, hogy a történelmi előzmények miatt és a mában felmutatott teljesítmények alapján a települést joggal becsülték városként. - Miért fontos az országnak e vidék, e táj történelme? - tette fel a kérdést Pozsgay Imre, majd így válaszolt: azért, mert küzdelmeivel, a nemzeti öntudat ébrentartásával olyan évszázadokban is őrizte magyarságát, elhivatottságát, amikor ezt a feladatot csak gyötrelmekkel, véráldozattal lehetett teljesíteni. Ezt az ország méltányolja, s nem felejtheti el. Mint ahogy azt sem, hogy ezen a tájon, ahol a természet is próbára teszi az emberek képességeit, az itt élők legjobb adottságai nyilvánultak meg: termőföldet, ipart, embert kielégítő szolgáltatásokat tudtak teremteni úgy, hogy közben az ország nem nagyon kényeztette el sem adományokkal, sem figyelmével e tájat. A továbbiakban hangsúlyozta: - Amikor egy települést az ország emel a városok sorába, azt is jelenti, hogy méltó önismerettel és önvizsgálattal láthatnak hozzá újabb közösségi erőfeszítésekhez. A várossá nyilvánítás jogot és lehetőségeket hordoz. (folyt.köv.)
1989. március 31., péntek 18:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|