|
|
|
|
Harmincegy független demokratikus szervezet felhívása (OS)
|
Budapest, 1989. március 12. vasárnap - Budapest népe, honfitársaink Független március 15-i ünnepségre, békés tüntetésre hívunk benneteket. Találkozunk fél tizenkettőkor a Petőfi-szobornál, a Március 15. téren. A déli harangszókor elénekeljük a Himnuszt, majd rövid ünnepi szónoklatok és a Nemzeti dal elhangzása után a Szabadság térre vonulunk, ahol a békés tüntetők nevében jelképesen lefoglaljuk a televíziót. A Batthyány-Nagy Imre örökmécsesnél elhelyezzük a megemlékezés virágait, s a Kossuth térre megyünk. Itt is rövid szónoklatok hangzanak el, majd a Margit hídon át Bem apó szobrához vonulunk, ahol hitet teszünk a kelet-közép-európai népek összetartozása és szolidaritása mellett. A délutáni független megemlékezés körülbelül 17 órakor ér véget a Batthyány téren, a Himnusz költőjének szobránál. Este fél hétkor ismét találkozunk a Roosevelt téren, a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt, majd fáklyákkal átvonulunk a Lánchídon, fel a Várba, ahol a Dísz téren csatlakozunk a Magyar Demokrata Fórum budai szervezetei által rendezett megemlékezéshez. Szónokaink: Március 15. tér: Filó Sarolta és Vitai András színészek, dr. Vígh Károly (BZSBT) és Mécs Imre (TIB) Szabadság tér: Csengey Dénes (MDF) és Cserhalmi György színész Kossuth tér: Orbán Viktor (FIDESZ), Szilágyi Júlia (TIB) és Kis János (SZDSZ) Bem tér: Bába Iván (FKgP) és Fónay Jenő (PFSZ) Roosevelt tér: Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) Az önkéntes rendezői gárda vezetője: Dragon Pál (FKgP) Békés tüntetésünket, független ünnepségünket a törvény előírásainak megfelelően bejelentettük, a gyülekezés és a vonulás rendjét a BRFK illetékeseivel megbeszéltük. Ha az ünneplés során bármi problémátok van, karszalagos rendezőinkhez forduljatok. Demokratikus forradalmaink jelképe a Kossuth-címer. Kérünk benneteket, hogy tűzzétek ki a nemzeti lobogót; a zászlóra felvarrható címereket a független szakszervezetek asztalainál (Batthyány tér, Felszabadulás tér, Népszínház utca-Nagykörút sarok) beszerezhetitek. Budapest, 1989. március 11. (folyt.)
1989. március 12., vasárnap 17:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|