|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése - második nap (4. rész)
|
Maróthy László ezzel összefüggésben leszögezte: a magyar vidék politikai tényező, s ekként szerepel most a testület napirendjén, de így tekintenek rá a legkülönfélébb alternatív szerveződések is. Ki kell mondanunk ezért - hangsúlyozta -, hogy az MSZMP a vidék pártja is, amely országos fejlődési pályán akarja megújítani a mezőgazdaságot. Ennek szellemében kell készülni majd a választásokra is. Berend T. Iván ugyancsak már a jövendő választási kampányra tekintve foglalkozott e kérdéssel. Rámutatott: a párt propagandájában, így a majdan véglegesítendő tézisekben is nyomatékosabban kell és lehet szólni agrárpolitikánk sikeréről, és világos érvekkel kell politikai harcba szállni azokkal a mostanában megfogalmazott elképzelésekkel, amelyek valamiféle farmergazdaság megteremtésében vélik a fejlődés útját. Fel kell tárni az effajta programok talajtalanságát - mondotta, maga is megfogalmazva néhány olyan tényt, például a farmergazdaságok megteremtéséhez szükséges, elképesztően magas beruházás-igényt, amely világosan megmutatja, hogy az MSZMP megújulási elképzelése áll a valóság talaján. Az agrárpolitika a választási kampány első igazán fontos területe lehetne, s nem kell megvárni a választásokat, hogy azzá tegyük - hangoztatta. A különböző alternatív szervezetek javaslatai is szóba kerültek az ülésen. Szabó István felhívta a figyelmet: a megalakult pártok, alternatív szervezetek agrárpolitikájuk kialakításával foglalkoznak, s ha ennek súlyát nem is kell eltúlozni, azért lebecsülni sem szabad. A különböző alternatív szervezetek javaslataira más hozzászólók is reagáltak. Mások azt hangsúlyozták: fontos, hogy a gazdasági életben a földet tőkeként kezeljék, de ez sem lehet alapja egy új földosztásnak. Szükség van viszont a tulajdonformák, a vállalkozások sokszínűségének megteremtésére, esélyegyenlőség biztosítására az egyéni, családi vállalkozásoknak is. Judik István szavai szerint: új földosztás helyett az eredményérdekeltséget, a vagyonból való részesedést kell elérni, megteremtve annak lehetőségét, hogy a mezőgazdaságban dolgozók úgy bánjanak a rájuk bízott eszközökkel, mintha azok a sajátjuk lennének. A tagok tulajdonosi mivoltának érvényesítését Szlamenicky István a szövetkezeti mozgalom kulcskérdésének nevezte. Többen szóltak az érdekképviselet, érdekvédelem megváltozott funkciójáról. Burgert Róbert szerint a leendő mezőgazdasági kamara alulról építkezve, a falusi mezőgazdasági bizottságokból állhatna össze, s legfontosabb feladata nem a kormánnyal való hadakozás, hanem az egymás közötti vita lehetne. (folyt. köv.)
1989. február 21., kedd 16:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|