|
|
|
|
Magyarországi értékelések - visszhang (1. rész)
|
Bonn, Prága, 1989. február 2. csütörtök (MTI-TUD) - Az Unsere Zeit, a Német Kommunista Párt (DKP) lapja csütörtöki számában részleteket közöl Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának és Németh Miklósnak, a minisztertanács elnökének abból a nyilatkozatából, amelyben állástfoglaltak Pozsgay Imre államminiszternek, a politikai bizottság tagjának az 1956-os események értékeléséről elhangzott rádióinterjújával kapcsolatban.
Az újság, amely előző nap már részletesen ismertette Pozsgay Imre szavait, mostani tudósítását azzal a megjegyzéssel vezette be, hogy a főtitkár egyértelműen kiigazította az államminiszter értékelését. Ezzel - írja az Unsere Zeit - világossá vált az is, hogy az MSZMP vezetésében központi kérdéseket tekintve eltérő és ellentétes nézeteket vallanak. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című tekintélyes konzervatív újság csütörtöki kommentárjában egyebekben megállapítja: - az 1956-os események értékeléséről folyó mostani vita, amelyet nem Pozsgay Imre államminiszter, hanem Berecz János, az MSZMP ideológiai kérdések kezelésével megbízott titkára tűzetett napirendre negyed évvel ezelőtt, érintik a párt létalapját. - Grósz Károly főtitkár most kényszerítve érzi magát arra, hogy összehívja a központi bizottságot. Itt most nem kevesebbről van szó, mint a háború utáni magyar történelem helyes szemléletéről, egyben pedig a történelmi igazságról. A pártnak fel kell mérnie, miként szavatolhatja szavahihetőségét arra az időre, amikor már nem egyedül határozza meg a történéseket - így a Frankfurter Allgemeine Zeitung. (folyt.)
1989. február 2., csütörtök 15:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Magyarországi értékelések (2. rész)
|
Csehszlovákiában élénk visszhangot váltott ki, hogy az MSZMP Politikai Bizottsága a tervezettnél korábbra, február 10-re hívta össze a Központi Bizottságot. A Rudé Právoban csütörtökön ,,Az MSZMP KB rendkívüli ülése?,, címmel jelent meg rövid anyag az újság budapesti tudósítójának tollából. Gejza Vilcek szerint a rendkívüli KB-ülésen a párt három vezető képviselőjének a ,,viszályát,, kell megvitatni, s hogy ezt szerdán a magyar sajtó jelentette be a nem tervezett PB-ülés után. ,,Nyilvánvalóan a vezetésen belüli, Grósz Károlyt, Berecz Jánost és Pozsgay Imrét érintő vitáról van szó,, - tette hozzá. A többi prágai lap a CTK budapesti tudósítójának a helyzetjelentését közli. Eszerint a KB-ülésen az MSZMP viszonyát vitatják meg a többpártrendszerhez, a választási rendszerhez és a különböző alternatív mozgalmakhoz. A CTK beszámol arról, hogy az elmúlt napokban figyelmet keltett Grósz Károly beszélgetése újságírókkal, amelyben a főtitkár reagált Berecz János és Pozsgay Imre kijelentéseire. - Berecz közölte - írta a CTK -, hogy a párt túl rossz állapotban van ahhoz, hogy irányíthassa a politikai történéseket Magyarországon. Pozsgay megállapította, hogy 1956-ban ,,népfelkelés,, volt és nem ellenforradalom. A CTK idézte Grósznak azt a kijelentését, miszerint a politikai végkövetkeztetést a Központi Bizottságnak kell levonnia. A tudósító megemlíti, hogy ez a kérdés is szerepel majd a KB-ülés napirendjén. A csehszlovák televízió budapesti tudósításában egyebek között azt emelte ki, hogy Grósz Károly arról beszélt: a párttagoknak határozottabban fel kell lépniük ,,az ellenséges elemek lármás csoportjával szemben,,. +++
1989. február 2., csütörtök 15:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|