|
|
|
|
Nagykövetek fogadása (1. rész)
|
1990. augusztus 22., szerda - Újonnan kinevezett, és
hamarosan külszolgálati helyeikre utazó nagyköveteket fogadott
szerdán a Parlamentben Göncz Árpád köztársasági elnök, Szabad György
házelnök, Antall József kormányfő és Jeszenszky Géza
külügyminiszter. A külszolgálati posztok váltása nyomán több mint
húsz új misszióvezető foglalja el állomáshelyét az amerikai
kontinenstől Ázsiáig.
A magyar és a nemzetközi sajtó jelenlétében a Magyar Köztársaság elnöke köszöntötte a búcsúzó diplomatákat. Göncz Árpád beszédében arra kérte a nagyköveteket, hogy híven képviseljék a magyar külpolitikát, amely évek óta egyenes vonalú, kiszámítható és amelyet az ország létérdekei határoznak meg. Az ország külpolitikájának célja, hogy biztosítsa és kifejezze hazánk önrendelkezését, ugyanakkor szolgálja Magyarország zökkenőmentes beilleszkedését Európa egészének formálódó együttműködésébe. Külpolitikai törekvéseiben Magyarország a nemzeti egyetértésre alapozva a térség jelenkori valóságából indul ki, a Helsinki folyamat keretében a kollektív és az egyéni emberi jogok teljes megvalósulásának útját keresi minden nép számára a határokon belül és a határokon kívül egyaránt. Kiemelt figyelmet fordít a magyar külpolitika az ország határain belül élő nemzetiségek, illetve a határokon kívül élő magyar nemzeti kisebbségek nemzetközi szerződésekkel garantált egyenjogúságára.
Magyarország - mutatott rá Göncz Árpád - arra törekszik, hogy mielőbb az egyesült Európa egyenjogú tagja legye, s ennek érdekében vállalja mindazon nemzetközi kötelezettségeket, amelyek előfeltételei e tagságnak. Magyarország a közös európai biztonsági rendszer keretében keresi nemzetbiztonságát; ezt azonban nem tekinti pusztán katonai biztonság kérdésének, hanem az emberi jogok és az emberi környezet védelmének összefüggéseibe ágyazva határozza meg biztonsági igényeit.
Magyarország békében és barátságban kíván együtt élni mindenekelőtt Európa, de tágabb kitekintésben az egész világ valamennyi békés szándékú nemzetével. Hazánk sokoldalú, korrekt, a kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködésre törekszik mindenkivel. Ugyanakkor kiemelt jelentőséget tulajdonít a közép- és kelet-európai regionális együttműködésnek; szomszédait, s a térség országait az Európához vezető úton nem versenytársaknak, hanem egymást segítő partnereknek tekinti Magyarország (folyt. köv.)
1990. augusztus 22., szerda 14:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|