|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka - csütörtök (3. rész)
|
Ezt követően az elfogadott tárgysorozatnak megfelelően a képviselők elsőként tárgyalták meg az Országos Választási Bizottság jelentését, valamint a népszavazás eredményét megállapító határozati javaslatot. A képviselőkhöz írásban eljuttatott tájékoztató szerint a július 29-ére kitűzött országos népszavazáson 1,087.968-an (a választásra jogosultak 13,91 százaléka) vettek csak részt, s így a népszavazás érvénytelen volt. Ebből következően - az Alkotmányban előírtaknak megfelelően - a Parlament választhat köztársasági elnököt.
Németh János, az Országos Választási Bizottság elnöke nem élt szóbeli kiegészítéssel, Horváth Balázs belügyminiszter viszont rövid jelentést tett a népszavazás technikai lebonyolításáról. Egyebek között elmondotta, hogy rendben, az előírtaknak megfelelően zajlott a szavazás, és az ehhez felhasznált 400 millió forintos költségről a Belügyminisztérium tételesen elszámol.
Az Országos Választási Bizottság jelentését és ezzel együtt a július 29-ikei népszavazás eredményének megállapításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot 262 igen, 1 nem szavazattal és 7 tartózkodással fogadták el a képviselők.
Az elnöklő Szabad György a határozathozatalt követően bejelentette, hogy a köztársaságielnök-választást augusztus 3-án, péntek 10 órára tűzte ki. (folyt.köv.)
1990. augusztus 2., csütörtök 16:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 7. Az EKA újból tárgyalja a KDNP felvételi kérelmét és a jelenlevők négy igen szavazattal, négy tartózkodás mellett a pártot teljes jogú tagnak felvették. Ellenszavazat nem volt."
SZER-hallgató telefonja:
"Jó napot kívánok. Itt Tóth Kálmán Budapestről a Magyar Postától. Közvetve értesültem róla,hogy a SZER megrendelt volna 16.-ára 2 darab rádióösszeköttetést budapesti Hősök tere, ill. 301-es parcellától Münchenbe. De tudomást szereztem róla,hogy nem teljesen biztos,hogy tisztázott a megrendelés. Úgy tudom, hogy Cseke úr intézkedett benne, vagy intézkedett volna. Segítségképpen ajánlom föl, hogy ha tudnak akkor hívjanak vissza, hogy tisztázzuk, hogy meg legyen minden ami kell, a nemzetközi szakasz is és minden, mert próbáltam utánajárni, s nem találtam nyomát megrendelésnek, tehát, hogy időben minden meglegyen, összejöjjön ami kell. Mondanám, akit hívni kell: Tóth Kálmán Bpesti kapcsolási szám 565o93 Köszönöm és várom a hívásukat."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|