|
|
|
|
Érdekegyeztető Tanács - munkáltatók-munkavállalók deklarációja
|
1990. október 28., vasárnap - A munkavállalók és a munkáltatók együttes válaszát ismertette este 2O óra után Palotás János a kormány deklarációjára. Eszerint - felismerve, hogy az átállás technikai előkészítése időt vesz igénybe - tudomásul veszik, hogy a követeléstől eltérően 24 órával később, hétfőn éjféltől kerül bevezetésre az üzemanyag 12 forintos csökkentése. Ugyanakkor nem tartják világosnak azt a megfogalmazást, amely szerint a kormány a csökkentett árat szombat éjfélig, tehát meghatározott időpontig javasolja fenntartani. Ezzel pressziót gyakorolnak az Országgyűlésre, amelyet a munkavállalók és a munkáltatók nem fogadnak el. Ugyanakkor támogatják azt a kezdeményezést, hogy a parlament sürgősséggel tárgyalja meg a kérdést. Az a bejelentés pedig, hogy hat nap múlva visszaáll a mostani benzinár, jelentős felvásárlási akciót indítana el. A kormánynak deklarálni kell, hogy az árcsökkentés mindaddig fennmarad, amíg a parlament az új törvényt meghozza. A két tárgyalófél fontosnak tartja annak deklarálását is, hogy a tüntetésben résztvevők se társadalmilag, se jogilag nem kerülnek hátrányos helyzetbe. (MTI)
1990. október 28., vasárnap 20:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|