|
|
|
|
- A népszavazásról - 2. folyt.
|
- Azt hiszem, hogy a kérdés ilyen feltevése nem helyes. Először is nem természeti törvény, hogy csak most lehet köztársasági elnököt közvetlenül választani, és aztán már soha sem. Erről a politikai tárgyalóasztal mellett az aláírók és az MSZP döntöttek, illetve a mostani magyar parlament szavazott így. Más kérdés, hogy a mi véleményünk szerint is egy parlamentáris demokráciában nem az elnöknek kell lenni a végrehajtó hatalom fejének, hanem a miniszterelnöknek, így az elnököt nem is kell közvetlenül megválasztani. Azt gondoljuk, hogy az elnök kérdésében majd a szabadon választott Országgűlés után kell dönteni. S természetesen az új Országgyűlésnek megvan az a módja, hogy alkotmánymódosítással akár közvetlen elnökválasztást írjon elő. Természetesen a mi parlamenti képviselőink valószínűleg ezt nem helyeselnék. Mert mi parlamentáris rendszert akarunk. De ez a kérdésfeltevés, hogy mi most megfosztjuk a magyar népet valami nagyszerű dologtól, ez teljességgel nem helytálló, hiszen mi most csak azt mondjuk, hogy most itt Magyarországon ez év őszén, telén ne legyen elnökválasztás, hanem az elnök-kérdésről majd csak az új országgyűlés döntsön. - Én még azt tenném hozzá, illetve hát más oldalról megvilágítva ugyanezt a dolgot, hogy egyrészt amikor ezt az elnökválasztási dolgot kitalálták, akkor teljesen egyértelmű volt, hogy ez egyszeri ajándék. Végül is az MSZMP és az aláírónak nevezett pártok is csak egyszer tartották jónak ezt az elnökválasztást, a nép általi elnökválasztást, ez az egyszeri ajándék, nem a népnek adott ajándék, nem szokás a népnek ilyenfajta ajándékokat adni, hanem az MSZMP-nek. (folyt.)
1989. november 11., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|