|
|
|
|
- A népszavazásról - 1. folyt.
|
- A Szabad Demokraták Szövetsége, mint köztudomású, a rendszerváltásnak a pártja. De azt hiszem, népszavazásra ezt így feltenni nem lehetett volna kérdésként, hogy akartok rendszerváltást? Aligha lehetett volna ezt így megkérdezni a magyar lakosságtól. Konkrét kérdéseket kellett feltenni. Szeptember végén úgy tünt, hogy ez a négy kérdés, amelynek az igenlő megoldása elvezethet a szabad választásokhoz, a szabad választás pedig a rendszerváltáshoz. Úgy tünt, hogy ezek a legfontosabb kérdések, ezeket tettük fel. Ezért úgy érzem, hogy ez a négy kérdés megéri az első magyar népszavazást. Az állampolgárok, akik elmennek és négyszer igennel szavaznak, azok a boldogabb magyar jövőre, s a rendszerváltásra szavazhatnak, akik pedig otthon maradnak, vagy négy nemmel szavaznak, azok a múltra fognak szavazni. - Még én is hozzátennék valamit: szeptember végén, amikor kezdeményeztük a népszavazást, akkor teljesen egyértelmű volt, hogy ez négy alapvető kérdés. Azóta - éppen a népszavazási kezdeményezés nyomására, ha a tetszik - a parlament két kérdésben, úgy-ahogy döntött, két kérdés tisztázódott. De a másik két kérdés még nyitott maradt: az elnökválasztás módja és időpontja az továbbra is ugyanolyan állapotban van, mint szeptember végén és a pártvagyon ügye ugyanolyan tisztázatlan, mint szeptember végén. - Nos, erre a kérdésre még visszatérnénk. Én előszőr még ezt a népszavazás problémáját firtatnám. Ugye sokan azt mondják, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége két mércével mér. Egyrészt: szorgalmazza a népszavazást olyan kérdésekben, amelyet ő fontosnak tart, másrészt ugyanezzel megakadályozza azt, hogy a köztársasági elnököt most egyszer a nép válassza. (folyt.)
1989. november 11., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|