|
|
|
|
Folytatja munkáját az MSZDP kongresszusa (2. rész)
|
Hangoztatta, hogy az Európához tartozás a legnagyobb kihívás Magyarország, illetve a szociáldemokrata párt számára. E kihívásnak megfelelve a párt kamatoztathatná mindazt a politikai, erkölcsi tőkét, amellyel a magyar pártok közül egyedül a szociáldemokrata rendelkezik. Nem véletlen, hogy éppen az európai kapcsolatokban adódik s várható a legtöbb konfliktus az MSZDP és a szociáldemokratizálódni vágyó kommunista párt között. Kifejezte reményét, hogy testvérpártjaik a jövőben nem csupán a kormánypárt információi alapján ítélik meg azt, hogy kik képviselik Magyarországon a szociáldemokráciát. Ezzel kapcsolatban szólt a párt belpolitikai pozícióinak megerősítéséről, az egységes, ütőképes szociáldemokrata párt megteremtésének szükségességéről. A pártnak be kell bizonyítania, hogy a magyar belpolitikában számottevő erővé vált, hogy az MSZDP fogja politikai gyakorlattá alakítani a szociáldemokrata eszmerendszert. Azt kell megmutatni, hogy a szociáldemokrata párt lesz az, amely Magyarországot elvezeti a 90-es évek szocialista Európájához. Mivel ez egy hosszú és rendkívül összetett feladat, az MSZDP-nek szélesíteni kell külpolitikai orientációját, illetve belpolitikai szövetségeseinek körét - mondta végezetül Petrasovics Anna. (folyt. köv.)
1989. november 4., szombat 12:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|