|
|
|
|
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt kongresszusának első napja (2. rész)
|
A szociáldemokrata párt négy évtizedes emigrációs tevékenységét Bölcsföldi Andor összegezte. Megemlékezett arról a maroknyi szociáldemokrata csoportról, amelynek tagjai 1948-ban hagyták el az országot, mert nem tudták elfogadni a fúziót a kommunista párttal. Felidézte az 1950-es stockholmi emigrációs pártértekezletet, majd a négy évtized számos emigrációs szociáldemokrata összejövetelét. A jövőre vonatkozóan azt hangsúlyozta, hogy a most újjászerveződő Magyarországi Szocidáldemokrata Pártnak nem csupán egyetlen osztályt, hanem az egész magyarságot kell képviselnie. E gondolatokhoz kapcsolódott Korompai János is, aki a szociáldemokrácia múltját, jelenét és jövőjét összefoglaló beszédében aláhúzta: a mostani kongresszus ne csupán pártprogramot adjon, hanem az egész nép számára szóló politikai útmutatást dolgozzon ki. A kongresszus bevezető előadásait követően - az ebédszünet ideje alatt - a pártkongresszus képviselői, valamint az emigrációból hazaérkezett szociáldemokraták a Hősök terén megkoszorúzták a Magyar Hősök Emlékművét. Délután elsőként különböző pártok, szervezetek képviselői köszöntötték az MSZDP politikai fórumát. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében Demszky Gábor üdvözölte a küldötteket, a Magyar Demokrata Fórum képviseletében Csengey Dénes köszöntötte a kongresszust. Hangsúlyozta: a jobbközép, az MDF üdvözli egy erős balközép párt megszületését, s éppen ezért nincs és nem is lehet harc a két szervezet között. A Fidesz üdvözletét Rockenbauer Zoltán, a Magyarországi Cigányok Szociáldemokrata Pártjáét pedig Farkas Pál tolmácsolta. Kónya László, aki a Magyar Néppárt nevében köszöntötte az MSZDP-t, azt fejtegette, hogy egy szociáldemokrata-néppárti összefogás segítheti az ország kijutását a jelenlegi válságból. A voltaképpeni érdemi tanácskozás a délutáni órákban vette kezdetét, amikor a küldöttek rátértek a párt programjának elemzésére, megvitatására. Az MSZDP politikai arculatát vázoló előadásában Tóth Alpár emlékeztetett a háború utáni első szociáldemokrata kongresszusra, amelynek jelszavai politikai, gazdasági és üzemi demokráciát hirdettek. Mint mondotta: ez ma sem vesztett aktualitásából, s a most újjászerveződött MSZDP számára is politikai útmutatást jelenthet. Ugyancsak az elmúlt négy évtized történéseinél maradva Tóth Alpár hangsúlyozta: a szociáldemokrata párt soha sem tudott azonosulni a kommunista eszmékkel, hiszen a szociáldemokrata és a kommunista világnézet és eszmerendszer között kibékíthetetlen az ellentét. (folyt. köv.)
1989. november 3., péntek 17:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|