|
|
|
|
SPÖ-kongresszus - magyar szociáldemokraták (1.rész)
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. október 20. péntek (MTI-TUD) - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt egyelőre nem támogatja, hogy az MSZP is tagja legyen a Szocialista Internacionálénak, s nem szándékozik vele kormányzati együttműködésre sem lépni. Egyebek között ezt fejtették ki az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) kongresszusán részt vevő MSZDP-küldöttség tagjai. Az öttagú küldöttség pénteken a kongresszus színhelyén közös sajtóértekezletet tartott Peter Jankowitsch-csal, az SPÖ nemzetközi titkárával, valamint a cseh, bolgár, szlovén és lengyel szociáldemokraták képviselőivel, s kérdésekre válaszolva kifejtette véleményét pártja és a Magyar Szocialista Párt viszonyáról is.
A küldöttség tagjai elmondták: a Szocialista Internacionálé jogfolytonos tagjának tekinti az MSZDP-t, amely negyven éven át kényszerűen nem gyakorolhatta korábban szerzett tagsági jogait. E nemzetközi szervezetnek azonban - alapszabálya értelmében - minden országból általában csak egy párt lehet tagja, s ha ugyanonnan más párt is jelentkezik, az csak már az Internacionálé tagjai között levő első párt hozzájárulásával vehető fel. Erre viszont a magyar szociáldemokraták pártja jelenleg nem lát lehetőséget. Mint hangoztatták, természetesen nem lehet egy politikai szervezetet néhány hét alatt végérvényesen megítélni. Hosszú időre, sőt évekre van szükség ahhoz, hogy az MSZP tettekkel, egész tevékenységével bizonyítsa: valóban a szociáldemokrata- zocialista pártok közösségéhez tartozik-e; eddigi határozatai nem ezt igazolták - hangoztatták az MSZDP képviselői. Ruttner György, a párt országos ügyvivője arról szólt, hogy az MSZMP/MSZP kongresszusának kedvező oldalai, eredményei is voltak. Szerinte nemzetközi jelentősége is van annak, hogy a kongresszus küldöttei ki merték mondani: a világkommunizmus elveszítette a szociáldemokráciával sok évtizeden át folytatott versenyét. A tanácskozás másik figyelemreméltó vonásának minősítette a politikus azt, hogy negyven év után egy kommunista párt tagjai először nyilváníthattak demokratikus légkörben, teljesen őszintén véleményt saját legfelső fórumukon. (folyt.)
1989. október 20., péntek 19:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|