|
|
|
|
Hárompárti kezdeményezés - Befejeződött a szakértői konferencia - Sajtótájékkoztató (2. rész)
|
Az MSZMP szakértői küldöttségének vezetője, Tabajdi Csaba, a KB osztályvezető-helyettese a találkozót összegezve azt emelte ki, hogy bővült a megvitatott témák köre, hiszen a továbbra is meghatározó biztonságpolitikai kérdéseken kívül szóba kerültek például a környezetvédelemmel és az emberi jogokkal összefüggő gondok is. A korábbiakhoz képest - mutatott rá - bővült a külföldi és a magyar résztvevők köre is. 1948 óta most fordult elő először az, hogy hét párt egyenrangúan képviselte Magyarországot egy nemzetközi találkozón - mondta Tabajdi Csaba. A tanácskozás alapján reményét fejezte ki, hogy a magyarországi pártoknak sikerül egyezségre jutniuk az ország érdekeivel összefüggő alapvető politikai kérdésekben. A kezdeményező pártok képviselőinek értékelései után elhangzott, a magyar semlegességgel kapcsolatos kérdésre az MDF nevében Szigeti Gábor kijelentette: pártja politikai stratégiájának megfelelően egy demokratikus, független, tehát ilyen értelemben semleges jogállamot szeretne megteremteni, és küzd azért, hogy ,,a ma még lehetetlennek látszó dolgok lehetségesek legyenek,,. Az MDF azonban elutasít minden olyan politikai kalandorságot, amelyek látszólagosan radikális jelszavakkal Magyarország tényleges, lehetséges kibontakozását veszélyezteti. Ahhoz, hogy semlegesek legyünk, életben kell maradni, most ez a feladat - fejtette ki Szigeti Gábor. Egy további kérdés a Szocialista Internacionálé és a szervezettel kapcsolatban álló magyar pártok viszonyával foglalkozott. Karsten Voigt, a Német Szociáldemokrata Párt képviselője elmondta, hogy csak demokratikus szocialista pártok lehetnek tagjai a nemzetközi szervezetnek. Az MSZDP képviselője reményét fejezte ki, hogy pártja szorosabb szálakat építhet ki a Szocialista Internacionáléval. Tabajdi Csaba azt erősítette meg, hogy az MSZMP nem kérte csatlakozását ehhez a szervezethez. Az MSZMP kongresszusi programtervezetében azonban van egy kitétel - a Szocialista Internacionálé megnevezése nélkül -, s eszerint az ,,átformálódó vagy megalakuló, vélhetőleg Magyar Szocialista Pártnak nevezett párt a maga nemzetközi pártkapcsolati bázisát a nyugat-európai szociáldemokrata, szocialista pártok és az Olasz Kommunista Párt irányában fogja keresni,, - mondotta. (MTI)
1989. szeptember 30., szombat 21:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|