|
|
|
|
Mozgalmas politikai péntek (1.rész)
|
1989. szeptember 22., péntek - Az átlagosnál is több politikai-közéleti eseményről számoltak be pénteken az MTI megyei tudósítói.
A Békés megyei Szarvason a Magyar Szocialista Munkáspárt városi bizottsága rendezett fórumot az október 6-án esedékes pártkongresszus előkészületeinek jegyében. Az előadó Vastagh Pál, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja volt. Többszörösen visszatért annak hangsúlyozására, hogy a közelgő pártkongresszus küldötteinek felelőssége minden korábbinál nagyobb; nagy körültekintésre, a látszatok és a tények alapos mérlegelésére van szükség, már csak azért is, mert - az eddigi adatok szerint - 88 százalékuk most vesz részt először országos pártfórum munkájában. Kendőzés nélkül szólt Vastagh Pál arról is, hogy az MSZMP helyzete - nyomasztó örökségéből adódóan - nagyon nehéz. A kongresszus fordulópontot jelenthet. E fordulat szempontjából bíztató, hogy a küldöttek megválasztását alapos, minden eddigitől eltérő kampány előzte meg, hogy ennek során lehetőség volt és van a különböző elképzelések konfrontációjára is. A fórum résztvevőinek kérdéseire válaszolva Vastagh Pál elmondta, hogy a modellváltást megnehezíti a párton belüli platformok túlzott különbözősége. Óvott azonban ennek túlértékelésétől. Mint mondotta: meggyőződése szerint a racionális irányzatok a dominánsak, s ezek érvényesülnek majd a kongresszuson is. Veszprémben Északdunántúli Regionális Konzultatív Tanácsot alapított a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Fejér, Komárom, Győr-Sopron, Vas és Veszprém megyei szervezete. A testület feladata: teremtse meg a kereteit annak, hogy rendszeresen, havonta legalább egyszer megvitassák tapasztalataikat és egyeztessék álláspontjukat. A döntés meghozatala után nyomban megkezdődött az érdemi munka. Az öt megye MSZDP-vezetője részletes tájékoztatást adott a szervezés eddigi eredményeiről, vázolták, hogy az adott megyében milyen az MSZDP kapcsolata a helyi állami és társadalmi szervekkel, valamint a sajtóval. Általános tapasztalatként szögezték le, hogy az utóbbi hónapokban mind az öt megyében megnőtt az érdeklődés a szociáldemokrata párt iránt, s már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is egymás után alakulnak az alapszervezetek. (folyt. köv.)
1989. szeptember 22., péntek 21:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|