|
|
|
|
Az SZDSZ és a Fidesz nem állt fel a tárgyalóasztaltól (2. rész)
|
A Fiatal Demokraták Szövetsége nagyon fontosnak minősítette, hogy tartózkodjék minden olyan megállapodástól, amely az új parlament számára kész helyzetet teremt. Vitézy László, az FSZDL képviselője megerősítette: a független szakszervezetek azért nem írták alá a dokumentumot, mert számukra elfogadhatatlan a pártok működése a munkahelyeken. A sajtótájékoztatón az SZDSZ hétfői nyilatkozatára utalva az újságírók arról tudakozódtak: miként élhet az SZDSZ az esetleges népszavazás eszközével. Tölgyessy Péter, az SZDSZ szakértője kifejtette: ehhez az eszközhöz azért lehetne nyúlni, mert a lényeges alkotmánymódosítások a nép elé vihetők. Ami pedig a konkrétumokat illeti, a köztársasági elnök esetében a választás napjáig - ezt tudomása szerint november 25-re tervezi az MSZMP - lehet benyújtani a kérelmet. A többi esetben a népszavazással módosítani lehet az Országgyűlés határozatát. Az SZDSZ egyébként azért ellenzi a közvetlen államfőválasztást, mert nem kívánja, hogy az ország egyszemélyi tekintélyuralom, elnöki rendszer felé induljon el. Orbán Viktor pedig úgy vélekedett, hogy a legfontosabb kérdés a szabad választások kiírása. ,,Előbb köztársaság, utána köztársasági elnök,, - tolmácsolta szervezete álláspontját a Fidesz választmányi tagja. Tölgyessy Péter elmondta még, hogy az államfő-választás bojkottját mindenképp elvetik. Az SZDSZ esetleg még azt tartaná célravezetőnek, ha az ellenzéki pártok közös jelölt állításában egyeznének meg. Az SZDSZ és a Fidesz képviselői egyaránt hangoztatták, hogy részt vesznek a további háromoldalú tárgyalásokon. Orbán Viktor ehhez hozzáfűzte, hogy a Fidesz számára megnehezült az együttműködés az MDF-fel, mert szerinte igaztalanul bírálták az MDF vezetői a Fidesz-képviselőinek több megnyilatkozását. A Fidesz választmányi tagja végül úgy vélekedett, hogy az MSZMP-vel való tárgyalást nagymértékben befolyásolja majd az októberi MSZMP-kongresszus. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok történései mennyit változtattak az ország politikai színképén, Tölgyessy Péter kifejtette: egyrészt megfigyelhető egy nemzeti közép-irányzat kialakulása, másrészt ennek ellenpólusaként létrejöhet egy szociálliberális tömörülés. Az SZDSZ, a Fidesz és a vendégként jelenlevő MSZDP-vezetőségi tag, Gaskó István megerősítette azt, hogy pártjuk nem kíván koalícióra lépni az MSZMP-vel. (folyt. köv.)
1989. szeptember 19., kedd 19:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|