|
|
|
|
NDK-menekültek - spanyol sajtó
|
Meruk József, az MTI tudósítója jelenti:
Madrid, 1989. szeptember 12. kedd (MTI-TUD) - Miközben az elkövetkező órákban még legalább 16 ezer NDK állampolgár NSZK-ba érkezésére számítanak Bonnban, mind jobban tartanak attól, hogy az NDK vezetői adminisztratív úton vetnek véget a Magyarországra való utazásnak - ezt hangsúlyozta a spanyol állami televízió kedd koradélutáni híradója. Az NSZK-ba érkezett menekültekről szóló tudósítás azt emelte ki, hogy a hiányszakmák terén képzett érkezők egyik napról a másikra beilleszkedhetnek új környezetükbe, míg másoknak ez nem olyan egyszerű.
A befolyásos madridi El País bő teret szentel a Magyarország és az NDK kapcsolatában kialakult új helyzetnek és azt hangsúlyozza, hogy míg Horn Gyula külügyminiszter az intézkedések ideiglenességét emelte ki, addig az NDK reagálására a kemény megfogalmazások jellemzők. A független Diario 16 keddi vezércikke rámutat: az exodus addig folytatódik, amíg új szelek nem kezdenek fújni Kelet-Németországban. Az ABC című jobboldali spanyol napilap, szintén vezércikkben, úgy fogalmaz, hogy, ha a berlini fal továbbra is fennmarad századunkban, akkor csupán az emberi ostobaság emlékműveként lesz említhető.+++
1989. szeptember 12., kedd 20:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|