|
|
|
|
Aláírták az MSZMP és az EK megállapodását (2. rész)
|
Bevezető nyilatkozatában Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára a társadalmi szervezetek és tömegmozgalmak nevében üdvözölte az előkészítő szakasz lezárását, azt a megállapodást, amely lehetővé teszi az érdemi tárgyalások megkezdését. Ugyanakkor rámutatott: a közvélemény által joggal igényelt eredmény eléréséhez további erőfeszítések szükségesek. A harmadik oldal elutasít minden olyan értelmezési törekvést, amely a társadalmi szervezetek és mozgalmak tárgyalási jogát másoktól származó engedménynek tekinti. Mint mondta, e szervezetek megítélése szerint az érdemi tárgyalások lehetőségének megteremtésében minden résztvevőnek szerepe van és a harmadik oldalon helyet foglalók önmérséklete és politikai érettsége jelentős mértékben hozzájárult a kompromisszum megkötéséhez. Hangsúlyozta, hogy egyenrangúságuk megkérdőjelezése a tárgyalás bármelyik szakaszában felboríthatja az előzetes konszenzust. Elmondta: egyezséget kötöttek abban, hogy a politikai intézményrendszer átalakításának kérdéseiben a Hazafias Népfront, a gazdasági és szociális válság kezelésében pedig a SZOT közvetíti a szervezetek álláspontját. Tölgyessy Péter, az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében nagy sikernek minősítette az aláírást, és fontos feltételnek a demokratikus átmenethez. Véleménye szerint ez felvillantja a reményt a magyar nemzet számára, hogy a jelenlegi nehéz helyzetből tárgyalások útján eljuthasson a szabad választásokhoz. Hangsúlyozta: az ellenzék soha sem akart a nép felett egyezkedni, s a mostani tárgyalásoknak sem az a célja, hogy osztozkodjanak a különböző miniszteri tárcákon, a parlamenti helyeken, hanem az, hogy az ország kifejezhesse valódi akaratát. Az ellenzék célja a tárgyalásokon, hogy politikai döntések szülessenek, egyebek közt a párttörvényről, a választójogi törvényről és további más sarkalatos törvényről. Fejti György, az MSZMP KB titkára fontos eseménynek minősítette az érdekegyeztető tárgyalások technikai előkészítésének lezárását és az érdemi munka megkezdését. Emlékeztetett arra, hogy jelentős nézetkülönbségeket kellett áthídalni. Biztató jel a jövőre nézve, hogy ez sikerült. (folyt.köv.)
1989. június 10., szombat 18:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|