|
|
|
|
Környezetvédők tüntetése
|
Környezetvédők tüntetése BBC ------------------------ London, 1989. május 30. Esti panoráma Ma Londonban magyar környezetvédők tüntettek a csehszlovák nagykövetség előtt a bős-nagymarosi duzzasztógát megépítése ellen. A rendkívül forgalmas főút mellett tüntetők között az utca zajában megkérdeztem dr. Váraljai-Csocsán Jenőt, az angliai magyar környezetvédelmi alap vezetőjét a tüntetés céljáról. - Lehetetlennek tartjuk, hogy a csallóközi magyarságnak a falvainak a megélhetését lehetetlenné teszik a bősi gáttal. - És remélnek valamit elérni azzal, hogy itt állnak az utcán? - Természetesen. Az eddigi korábbi tüntetéseinknek is igen hathatós eredménye volt. Minthogy a budapesti kormány beszüntette, legalábbis felfüggesztette a nagymarosi gátnak az építését, ez világosan mutatja, hogy ezeknek a tüntetéseknek hathatós eredménye van. - A csehszlovák nagykövetségnek beadtak valami tiltakozást, vagy csak kiálltak az épület elé? - A csehszlovák követségnek beadtunk egy levelet már múlt év október végén, amit visszaküldtek a címünkre. Azonban mi ajánlott levélként feladtuk a cseh miniszterelnök címére, úgyhogy mindenképpen megkaphatta. S most is fogunk beadni egy levelet. Amennyiben visszaküldik, szintén elküldjük majd Prágába. A Londoni Magyar Természetvédelmi Alap küldötte mindezeket a leveleket és ezeket a tüntetéseket is a Magyar Természetvédelmi Alap rendezi itt Londonban. - És ez szervezett akció, vagy csak Londonban folyik ma tüntetés? (folyt.)
1989. május 30., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Környezetvédők tüntetése - 1. folyt.
|
- Természetesen az egész világon vannak ilyen tüntetések. Amerikában Lipták Béla rendezi ezeket, de vannak Németországban, sőt Ausztráliában is. Európában, a többi európai országban is folynak ilyen tüntetések és a cseh követségek is meg fogják tudni, hogy ezek a tüntetések folynak és majd megérezhetik a hatásukat. - Egy idősebb hölgy a maroknyi tüntető csoportban a következőket mondta: - A hazánkat tönkre teszik. Tönkre teszik az életet a Csallóközön végig. Az erdő kipusztul, mert a vizet elvonják. Szóval rettentő sok bajt okoz és őnekik csak csupán a spekuláció. És még annak is ki vagyunk téve, hogy bármikor megállíthatják a vizet és felhasználják hadi támadási célra. - És milyen gyorsan tudnak tájékozódni arról, hogy mi történik Magyarországon? - Ez már lassan egy éve van. - Igen, de hát gyorsan változnak az események. Mit szól ahhoz, hogy felfüggesztették az építkezést? - Az egy okos dolog. Ezt régen követeltük. Még a kezdet elején, de akkor más volt a kormány, más tagok voltak, akik becsapták a nemzetet, akik nem mondták meg, hogy mit akarnak. A nép nem tudott a dologról, úgyhogy megint megcsinálták a szerződést. - És mit gondol, teljesen le fogják állítani azt az építkezést? Mi az érzése? - Muszáj. Tönkre tesznek bennünket. Egy nemzetet nem lehet tönkre tenni azért, hogy nekik az gazdaságilag fontos. Eddig megéltek nélküle, éljenek meg ezután is. Keressenek más megoldást. És hazánkat hagyják nyugodtan, békében. (folyt.)
1989. május 30., kedd
|
Vissza »
|
|
Környezetvédők tüntetése - 2. folyt.
|
- A kérdésről népszavazást szeretnének tartani odahaza. Szavaznának, szeretnének szavazni? - Persze, minden jó magyar. Mert mindenkit érint. - Két rendőr a tüntetési engedély ellenőrzése után segített a csoportnak, hogy a járókelők zavarása nélkül felsorakozzanak, majd a tiltakozók kibontatották a magyar nemzeti lobogókat és elővették a tiltakozó plakátokat. +++
1989. május 30., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|