|
|
|
|
NKK - Gorbacsov - rövidített (1. rész)
|
Szántó András, az MTI tudósitója jelenti:
Moszkva, 1989. május 30. kedd (MTI-tud) - A Népi Küldöttek Kongresszusán kedd délelőtt mondta el a Szovjetunió bel- és külpolitikájával foglalkozó programbeszédét Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnöke.
Bevezetőként az ország egész életét átható válság okairól beszélt, s rámutatott, hogy ki kell jelölni a gazdasági, politikai, kulturális fejlődés új útját. Méltatta a lakásépítés, az egészségügy, az oktatásügy terén elért sikereket, a kiemelt ágazatok - köztük az elektronika és a gépgyártás - fejlesztését. Megjegyezte, hogy az eredmények azonban kevésbé érzekelhetőek, s óvott attól, hogy a helyzetet rózsaszínben tüntessék föl. A kereskedelemben mutatkozó áruhiányt érintve megállapította, hogy a kialakult árupánik jól jelzi a feszültségeket. Az okok között megemlítette az olaj világpiaci árának esését, Csernobil tragédiáját, a természeti csapásokat. Nem feledkezett meg annak leszögezéséről sem, hogy a munkabeli mulasztások is az okok között szerepelnek . Súlyos feszültségforrás, hogy a pénzjövedelmek gyorsabban nőnek a nemzeti jövedelemnél, a munka termelékenységénél. 30 milliárd rubellal nőtt a befejezetlen beruházások értéke, s fokozza a feszültséget a laza munkafegyelem miatti termelési veszteség. Mihail Gorbacsov részletesen beszélt az élelmiszerkérdés megoldásáról, az SZKP KB márciusi, agrárpolitikai kérdéseket megvitató ülésén elfogadott határozatok szellemében. A szociálpolitikai gondok között tette szóvá a kisjövedelműek, mindenekelőtt a nyugdíjasok, veteránok súlyos nehézségeit. Kitért a környezetvédelem aggasztó helyzetére, szorgalmazta, hogy a Legfelsőbb Tanács mielőbb tűzze napirendre a kérdést. A lakáshiány kapcsán úgy vélekedett, hogy itt a helyzet még az élelmiszer-ellátásnál is súlyosabb, s nagy erőfeszítés kell a kitűzött cél - minden szovjet családnak saját otthont teremteni az ezredfordulóra - eléréséhez. Ezután rátért a szociális feszültség feloldásának lehetséges forrásaira. Az egyik legkézenfekvőbb az ipari beruházások visszafogása, ügyelve arra, hogy alaposan megfontolják, miről mondanak le. Forrásként említette az idén 77,3 milliárd rubeles katonai kiadások további 14 százalékos, 10 milliárd rubeles csökkentését 1990-91-ben. Eközben természetesen nem gyengülhet az ország megbízható védelme - tette hozzá. (folyt.)
1989. május 30., kedd 18:43
|
Vissza »
|
|
NKK - Gorbacsov - rövidített (2. rész)
|
Ugyancsak megtakaríthatók bizonyos összegek az űrkutatás visszafogásával, de - intett óvatosságra Gorbacsov - ezzel csínján kell bánni, mert az űrkutatás milliárdos hasznokat hoz a gazdaságnak és bővíti az exportlehetőségeket. Jelentős források képezhetők az irányító apparátus leépítéséből. Ellentmondás, hogy miközben az irányítás legfelsőbb szintjén nagy létszámcsökkenés történik, a legalsóbb szinteken nagyarányú a növekedés. Az apparátus által fölemésztett 40 milliárd rubelból mindössze 2,5 milliárdot visz el az államigazgatás. De a legfőbb forrás a termelés növelése, a minőségi szint emelése - mutatott rá a szovjet vezető. Ehhez pedig végre kell hajtani a radikális gazdasági reformot, amely pedig elképzelhetetlen a szocialista tulajdonviszonyok reformja nélkül. Gorbacsov foglalkozott a jogállamiság megteremtésének kérdéseivel is. A legfőbb cél - hangsúlyozta - a személyiség jogi védettségének garantálása. Az állam érdekeinek nem szabad felülkerekedniük, mert az súlyos torzulásokhoz vezet. Kitért a nemzetiségi problémákra is. Az ország soknemzetiségű voltát nagy erőforrásnak nevezte, de figyelmeztetett a súlyos gondok destabilizáló veszélyére. Emlékeztetett rá, hogy a harmincas évek súlyos torzulásairól a pangás éveiben nem vettek tudomást. A köztársaságok új gazdasági, demográfiai, szociális struktúrája új igényeket teremtett. A nemzetiségi kapcsolatok alakuló új mechanizmusának témája a következő kb-ülésen is szerepel, s foglalkoznak vele a Legfelsőbb Tanács bizottságai is. Az alapelv - mondta Gorbacsov - a nemzeti önrendelkezés elvének érvényesítése. Áttérve a szovjet külpolitikára, a szovjet államfő rámutatott, hogy az új gondolkodásmód a dogmákkal való szakítást jelenti. Fontos volt az atomháború mindenkit egyformán fenyegető veszélyének felismerése. Nem a Szovjetunión múlik, hogy ma még a hadseregeket, katonai tömböket nem lehet feloszlatni. Foglalkozott a szocialista országok felelős szakaszt átélő kapcsolatrendszerével, hangsúlyozva a szovjet-kínai normalizálás jelentőségét. Kiemelt szerepet tulajdonított az Európa- és Ázsia-politikának, majd rámutatott, hogy a szovjet-amerikai viszonyban a folyamatosságon van a hangsúly. Végezetül Mihail Gorbacsov leszögezte, hogy a szovjet külpolitika megalapozott, stratégiai jellegű, majd támogatta a javaslatot, hogy a Kongresszus intézzen felhívást a világ népeihez.+++
1989. május 30., kedd 18:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|