|
|
|
|
Osztrák vélemények a világkiállításról és Nagymarosról
|
Bécs, 1989. március 10. péntek (MTI-tud) - Robert Graf osztrák gazdasági miniszter pénteken elzárkózott attól, hogy nyilatkozzék a nagymarosi vízerőmű kérdéséről. A miniszter az MTI bécsi munkatársának mindössze annyit mondott, hogy amint a magyar fél részéről döntés születik, készségesen válaszol a sajtó ilyen irányú kérdéseire. A miniszter csütörtökön este kijelentette, hogy az építkezés leállítása ,,nagyon komoly dolog lenne,,, a munkálatok felfüggesztésről szóló korábbi jelentést azonban magyar részről időközben megcáfolták.
Ha Magyarország nem vállalna partnerséget a világkiállítás megrendezésében, akkor Bécsnek igen erősen meg kellene gondolnia, hogy továbbra is fenntartja-e pályázatát - mondta Heinrich Neisser, a kancellári hivatal minisztere az osztrák televízió ,,Inlandsreport,, című műsorában. Ő személy szerint ugyan nem számol azzal, hogy Magyarország lemondana a rendezésről, ha ez mégis, már az előkészítési fázis után bekövetkezne, akkor Ausztriának mérlegelnie kell, hogy milyen módon tudná a kiállítást egyedül megrendezni.+++
1989. március 10., péntek 12:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III melléklet FKgP Pártalkotmányról 1. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 2. oldal
III/III. melléklet FKgP Pártalkotmányról 3. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 1. oldal
III/III jelentés FKgP jelölésekről 2. oldal
SZER hallgatói telefonok:
"Kérem szeretném ha küldenének címemre a Mentsétek meg a kék Dunát című programból egy példányt, vagy ha lehet hangszalagot a következő címre: Petes András, Budapest I. Halász u. l. loll. Köszönöm szépen.
- Itt Kotál Magdolna Csehszlovákiából. Ha lehet hívjanak fel holnap este, azaz június elsején csehszlovák irányítószámra továbbá o8194145. Köszönöm, Kotál Magdolna 4208104145 kérem, ha lehet hívják ezt a számot május 31-én este 19 órakor, köszönöm"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|