|
|
|
|
Lengyel választás - vereség (2. rész)
|
Véleménye szerint a választások első számú vesztesei azok, akik mindmáig azt terjesztették, hogy a Szolidaritás felelőtlen kalandorok gyülekezete, nem élvez semmiféle társadalmi támogatást. A választási eredmény - Onyszkiewicz szerint - azt bizonyítja, hogy a kerekaasztal mellett kidolgozott megállapodások, az ott vázolt reformelképzelések a lengyel társadalom támogatását élvezik. A koalíció jelöltjeire leadott igen kevés szavazatot a Szolidaritás szóvivője azzal magyarázta, hogy a választók így reagáltak a múltra, a sztálini kormányzási módszerekre, az előző antidemokratikus választásokra, a jelenlegi gazdasági válságra. A választási eredmény a szóvivő szerint megerősítette: Lengyelország tovább kíván haladni a demokratikus reformok útján, a politikai megoldásokat keresi, ,,ami szörnyű ellentétben áll mindazzal, ami ma Kínában történik. Szolidaritásunknak kell hangot adnunk a kínai demokratizációs folyamatokkal, amelyeket szörnyű erőszakkal próbálnak elfojtani. Reméljük hogy Lengyelországban soha nem kerül sor az ország belső problémáinak erőszakkal történő megoldására.,, A kínai kérdéssel egyébként nemcsak Onyszkiewicz, de a Nobel-békedíjas Lech Walesa is nyilatkozatban foglalkozott, és a PAP lengyel hírügynökség által közzétett állásfoglalásában a demokrácia nevében az erőszakos cselekmények azonnali beszüntetésére szólított fel. +++
1989. június 5., hétfő 21:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|