|
|
 |
|
 |
Interjú Glatz Ferenccel - 1/9. folyt.
|
A sportot pedig alávetették a versenysportszellemnek. Rendkívül
büszkén verhettük a mellünket, és én is nagyon büszke voltam, hogy
hány olimpiai aranyérmet nyerünk, de ennek az árnyékában teljesen
szétesett az iskolasport, és a gyerekek állagáról, egészségügyi
állagáról való gondoskodást mi egyszerűen kiadtuk a kezünkből. Pedig
azt, hogy milyen lesz a mi ifjúságunk, hogy ne mindenki pocakos,
hájas legyen, hogy legyenek versenynormatívái, sportszerűségi
versenynormatívái, a sport erkölcsnevelő szerepét rendkívül
fontosnak tartom.
- Nem kellene ehhez a klubéletet feltámasztani, vagy bátorítani
a klubszellemet?
- Pontosan erre kívánunk törekedni. Ha a helyi iskolák a helyi
sportmozgalmak, tömegmozgalmak központjai lesznek - és azért erre
vannak példák -, s a helyi iskolák odavonzzák magukhoz
tulajdonképpen a lakóhelynek a kulturális és sportéletét is, akkor
máris alakulnak ki a nem versenyklubok, hanem az iskolaklubok. Én a
diáksportot rendkívül fontosnak tartom, még a kötelező óraszámban is
gondolkozni kell majd rajta, nem lehetne-e a szerepét növelni.
Tovább folytathatnám: itt van a kisebbségi kérdés. Nálunk vagy
egy nemzetiségi ügyosztály a minisztériumon belül, amelyik
foglalkozik a magyarországi nem magyar etnikumokkal. De kérdezem én:
miért nem foglalkozunk mi a határokon kívüli kisebbség kérdésvel?
Nem külpolitikai kérdésként, nem akciók kérdéseként, hanem
egyszerűen, mint a magyar kultúrnemzet szerves tagjaival?
Én úgy tudom elképzelni az én közép-európai térségemet, ahol én
felnőttem, hogy itt a magyarországi román az, amikor a magyar állam
polgára egyben a román kultúrnemzetnek tagja. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|