|
|
|
|
Kelet-Európa jövője
|
(Varsa István, Bognár Vera) Washington, 1989. március 17. (Amerika Hangja, Fókusz) - A kelet- európai reform helyzete nem egyértelműen bíztató. Az NDK, Csehszlovákia, Románia és Bulgária kevéssé érdekelt a gorbacsovi peresztrojkában. Inkább elhatárolja magát. Erich Honecker azt állítja, hogy Kelet-Németországban itt van már a Kánaán és nincs szükség a változásokra. A prágai rezsim az alulról jövő és egyre erősödő nyomás ellenére sem hajlandó egyetlen olyan lépést tenni, amely veszélyeztetné a teljhatalmát. Ceausescu még a Szovjetuniót is megszégyeníti neosztálinista politikájával és az egyre fokozódó elnyomással. Bulgária legalább szóban kiáll a reformok mellett, cselekedni azonban a szófiai vezetés sem akar. - Lényegében csak Magyarország és Lengyelország indult el a reformok útján. Mindkét állam megkísérli a központi irányítás alatt tönkrement gazdasági élet decentralizálását, egyre inkább a piacgazdálkodás felé kacsintgat, és nagyobb beleszólást enged az állampolgárnak a gazdasági döntéshozatal folyamatába. Tudjuk azonban, hogy van még egy létfontosságú tényező, amely nélkül nem lehet eredményes reform-mozgalom, és ez a nyugati gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése. Roppant kellemetlen, hogy éppen ebben a pillanatban mindkét állam óriási adósságterhet alakít és rövid távon így még akkor sem várható az életszínvonal emelése, ha minden reformelképzelést tökéletesen végrehajtanak. - Mégis a figyelem most Magyarország és Lengyelország felé fordul, mert ami most ebben a két államban történik, az példaként állhat a többi közép- és kelet-európai kommunista rezsim előtt. A magyarországi fejlemények pedig még a Szovjetuniónak is tanulsággal szolgálhatnak. És ez rögtön fel is vet egy kérdést: vajon mennyire lazult meg a szovjet gyeplő, milyen messze mehet Varsó és Budapest a liberalizáció és a demokrácia útján? Dewis Clewand(?) Amerika Hangja angol nyelvű adásának munkatársa ezt a kérdést tette fel a magyarországi helyzetet jól ismerő magyar származású amerikai képviselőnek, Thomas Lantosnak, azaz Lantos Tamásnak, aki már többször megszólalt adásainkban, éspedig anyanyelvén. Ezúttal amerikai kollégánk angol nyelvű kérdésére és az angol nyelvű adás számára Lantos Tamás is természetesen angolul nyilatkozott. Szavait Varsa István tolmácsolásában hallják: - Ha a Kreml visszatekint az elmúlt 40 esztendőre, akkor kétségtelenül azt látja, hogy a legkevesebb problémát, a legnagyobb előnyöket valamennyi szomszédja közül Finnország jelentette Moszkva számára. Finnország semmiféle politikai fejfájást nem okozott, de óriási gazdasági előnyökhöz juttatta a Szovjetuniót. A finn gazdasági élet nyugati stílusú, virágzó, csúcstechnológiára épült sikeres rendszer. A társadalom rendkívül kiegyensúlyozott, nyitott, demokratikus és kitűnő kapcsolatai vannak Moszkvával. Az az érzésem, hogy ha a Szovjetunió valahogy újraélhetné azt az elmúlt 40 esztendőt, akkor európai határai mentén inkább Finnországokat hozna létre, semmint problémákkal terhes Magyarországot, Csehszlovákiát, Lengyelországot vagy Romániát. - A múltban Finnország neve nem csengett ilyen pozitívan. Helsinki azonban megőrizte függetlenségét, mégpedig annak a hallgatólagos megállapodásnak az árán, hogy semmilyen körülmények között nem veszélyezteti a Szovjetunió biztonságát. - Egy ilyen modus vivendinek lenne értelme egész Kelet-Európában - mondotta Zbigniew Brzezinski, Carter elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója, és így folytatta: - A legtöbben nem akarják megsérteni a finneket, amikor a finnországosítási fogalmat használják. Ellenkezőleg: a hódolatukat fejezik ki, drukkolnak nekik, csodálják őket. Lényegében azt mondják, hogy a kelet-európaiak büszkék lehetnének éspedig joggal, ha utánozhatnák a finneket. Ha lényegében saját belpolitikájukat gyakorolhatnák, ha demokratikus társadalmat építhetnének ki, miközben külpolitikailag ésszerűen szem előtt tartanák a szovjet biztonsági érdekeket, azt a tényt, hogy a Szovjetunió a legközelebbi szomszéd. Nos, ha valaki ezt a felállást megfelelően értelmezi, és azt hiszem én most helyesen körvonalaztam, akkor semmi rosszat nem lát benne Kelet-Európa számára. Olyan lehetőség ez, amelyet a legtöbb kelet- európai örömmel fogadna. - Figyelembe véve a kelet-nyugati feszültség csökkenő tendenciáját, a hagyományos fegyverkorlátozás terén eddig elért haladást és a keleti tömb óriási reformigényét, a körzet változó státusza nemcsak elkerülhetetlennek látszik, de a Kelet és a Nyugat számára egyaránt előnyösnek is Gorszkij, a Newsweek című politikai hetilap volt kelet-európai tudósítója szerint a finnországosítás eszméje, illetve valamiféle politikai semlegesség eshetősége igen népszerű gondolat Kelet-Európában. - Komoly érdeklődés mutatkozik ez iránt és nemcsak az ellenzék körében, hanem azok között is, akik stagnálást észlelnek a kormányzásban. Lengyelországban azt hiszem a Finnországosítást átmeneti megoldásnak tekintenék. A lengyelek gyorsabb tempóban szeretnének haladni. Sem politikai, sem biztonsági kérdésekben nem kívánják a szovjet hegemóniát, legfeljebb annyit engednek meg, hogy a geopolitikai helyzet miatt ki kell alakítaniuk valamiféle modus vivendit a Szovjetunióval. Miután ők azok, akik európaiaknak, sőt nyugat-európaiaknak tekintik magukat, megvannak a saját kulturális és politikai aspirációik is. De ettől függetlenül úgy érzem, hogy a finnországosításnak mindenütt vannak hívei, kivéve természetesen azoknak az államoknak a legfelsőbb vezetését, amelyek minden áron meg akarják akadályozni a kelet-európai politikai változásokat. - Kelet-Európa jövője égető probléma a demokratikus világban is. A legtöbb szakértő zaklatottnak tekinti a körzetet, amely nehéz átmeneti időszakba érkezett. Félő, hogy a részegítő reformok légkörében a kielégítetlen igények robbanáshoz vezetnek, amely végülis kelet-nyugati krízisbe torkollik. Európa merev ideológiai határai lassanként összeomlanak, és a nyugati szakértők még bizonytalanabb és potenciálisan sokkal veszélyesebb helyzet kialakulására számítanak. Párizs és London megkettőzte diplomáciai erőfeszítéseit Kelet- Európában. Kipróbált és összefüggő külpolitikai programot csak az Ost- politikot már jó ideje űző Bonn tud felmutatni. Cherry Liston(?), a Kortárs Német Tanulmányok amerikai intézetének igazgatója úgy véli: a kereskedelmi és a gazdasági kezdeményezésekkel megtámogatott nyugatnémet csendes diplomácia meglehetősen sikeresnek bizonyult. Mint mondotta, Bonn is akarja a változásokat, de csak az egyensúly fenntartásával, Kelet-Európában. - Szerintem nagyon fokozatos finnországosítást szeretnének látni és hosszú távon meggyőződésük, hogy a meglévő szövetségek felbomlanak, de nem rövid távon, nem egyhamar. Ellenkezőleg, a nyugatnémetek egyelőre úgy gondolják, a szövetségek fennmaradnak a kimerítő egyéni intézményes és kormánykapcsolatok keretében az egész határvonalon. - A legfontosabb azonban még mindig az, milyen messze megy el Moszkva, illetve milyen messzire engedi elmenni szövetségeseit a demokrácia, a felszabadulás és a nyugati kapcsolatok útján. 1985 nyara óta a szovjet sajtó nemigen bírálja a kelet-európai vezetőket és nem ad testvéri jótanácsokat. Minden jel arra mutat, hogy a szovjetek vonakodnak az erő alkalmazásától. Az afgán visszavonulás és a harmadik világbeli elkötelezettségek csökkentése is egy kevéssé harcias szovjet álláspontot mutat. Gorbacsov tüntető türelmet tanúsított a nemzetiségi nyugtalanságokkal szemben, és fokozott függetlenséget sürget a Szovjetunión kívül is. Hangsúlyozta a kelet-európai rezsimek autonómiáját, jelezve, az ottani kormányoknak egyedül kell megoldást találniok a problémáikra. Kijelentette, hogy csökkenti a Kelet-Európában állomásozó szovjet1 haderők létszámát, és ez még be is következhet. - Szovjet vezető politikusok hangoztatták, hogy a Brezsnyev- doktrína már nem érvényes többé. Tudjuk azonban, milyen fontos volt mindig Moszkva számára minden, amit nemzetbiztonsági érdeknek tekintett. Mi lesz most ezzel a meggondolással? Lantos Tamás szerint a szomszédos Ausztriával szoros kapcsolatban álló semleges Magyarország e tekintetben is csak előnyös lenne a Szovjetunió számára. Az amerikai képviselő angol nyelvű nyilatkozatát újra István tolmácsolja. - Magyarország sem politikai, sem katonai veszélyt nem jelent a Szovjetunió számára. A magyar vezetés a nyílt gazdálkodás és a pluralizmus felé halad. Szovjet szemszögből pedig a kiegyensúlyozottabb, elégedettebb, virágzó Magyarország ideális szomszéd lenne. Megérzésem szerint az a tény, hogy Grósz Károly vezetésével Magyarország ilyen messzire elmehetett, bizonyítja, Gorbacsov is így gondolkodik és nagyra értékeli az ottani fejleményeket. Mindez roppant szembetűnő, ha a magyar eseményeket szembeállítjuk a romániai sztálinista vezetéssel, amely sok kellemetlenséget, politikai, emberjogi szégyent hozott Moszkvára. A román gazdasági élet összeomlott. Semmiféle előnyt nem jelent Moszkvának. Ha összevetjük az elmúlt néhány év, különösen a tavalyi esztendő magyarországi és romániai eseményeit, akkor elkerülhetetlenül arra a következtetésre jutunk, hogy a piacgazdálkodás és a többpártrendszer felé törekvő nemzetek igen hasznosak a Szovjetunió számára. A romániai sztálinista, vagy a csehszlovákiai merevebb vezetés pedig nem az. - Kérdés azonban, hogy a szovjet politikusok képesek lesznek-e elválasztani saját nemzetbiztonsági meggondolásaikat a kelet- európai politikai és gazdasági felszabadulástól? Vajon megengedik-e Közép-Európának a szorosabb nyugati kapcsolatok kiépítését? Elképzelhető, hogy Moszkva kevesebb rugalmasságot tanúsít az NDK-val, Lengyelországgal és Csehszlovákiával szemben? Ez a három állam stratégiailag fontosabb a szovjet vezetésnek, mint a délebbre lévő Magyarország, Románia vagy Bulgária. Charles Gáti, avagy Gáti Károly professzor, aki első rádióhídunk egyik amerikai vitapartnere volt, úgy véli, a sikeres magyarországi reformok csak elősegíthetik a szovjet külpolitikai érdekeket. Hallgatóink bizonyára emlékeznek rá, Gáti professzor milyen folyékonyan beszél magyarul. Ez a nyilatkozata azonban angolul hangzott el, és így az ő szavait is kénytelenek vagyunk tolmácsolni. (folyt.)
1989. március 17., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|