|
|
|
|
Magyarország 1988 - 2. folyt.
|
Rajki László: - 1988 egyértelműen bebizonyította, hogy milyen súlyos a magyar mezőgazdaság válsága. A kiskőrösi szőlősgazdák június 7-i tüntetése ebben a vonatkozásban is mérföldkő, mert ország-világ tudtára adta, hogy a budapesti kormány hibás agrárpolitikájának teljesen kiszolgáltatottak a kistermelők. Viszont a borügy csak a jéghegy csúcsa. Hasonló problémákkal küszködtek egész évben a 'kis- és nagyüzemek, a növénytermesztők, az állattenyésztők, a kertészek, a mezőgazdaság szinte minden ágazata veszteségessé vált. 1988-ban a magyar mintájú kolhozoknak már kereken a fele került a tönk szélére, vegetált - egyetlen fillér nyereség nélkül. Amit az agrárolló nem vágott le, azt elvitte a bérbruttósítás, a magasabb adó, és társadalombiztosítási járulék, illetve az utolsó nagy érvágás: a hitelkamatok november 1-jei drasztikus és visszamenőleges hatályú felemelése. De a ház körül is gyorsan fogy a termelési kedv. Például ismét tetemesen csökkent a sertés-, a szarvasmarha- és a baromfiértékesítés. Egy-két éven belül húsimportra szorulhat az ország, vagy megint eltűnik a2: üzletekből a hentesáru. Egy tsz-elnök mesélte a közelmúltban, hogy 1978 és 87 között tízszeresére nőtt a gazdaság termelési értéke - miközben egyhatodára csökkent a nyeresége. 1988-ban pedig először ráfizetéses a 12 ezer hektáros nagyüzem. Egykori gödöllői évfolyamtársam szerint ennek oka elsősorban a kormány mezőgazdaság-ellenes agrárpolitikája, a KGST piactalansága, a külkereskedelem monopolhelyzete, és az érdekvédelem teljes hiánya. Mivel terményeik nagy részéért váltót kapnak, már munkabért is alig tudnak fizetni. Ráadásul a szovjet exportra alapuló háztáji almások bevétele is elapadt - úgyhogy a tagság és a vezetőség körében egyaránt kormány- és KGST-ellenes hangulat uralkodik. Szép Zoltán írását Bazilides Barna olvassa fel: - 1988-ban mind a félelem, mind a közöny bénultsága oldódott. Az elveszített öntudat újra megtalálása esztendejének is mondhatnánk a búcsúzó évet. Számos fétisünk került a történelem lomtárába, és számos lehetőségről derült ki, hogy a magyarok célkitűzései között is helye van; helyének kell lennie. A társadalmi önszerveződés lendülete nem hagyott alább. A különféle csoportosulások - ha tetszik az "egypártnak", ha nem -, sorra jelentik létrejöttüket, hozzáfognak saját területük felségjog alá vételéhez, és legtöbbjük életképesnek is bizonyul. A legerőteljesebb változások a hatalomhoz való viszonyulásban következtek be. Úgyszólván minden kiderült a pártról, amit évtizedek óta az emberek rebesgettek. Sajnos még több is. A rendszer levitézlett, és lassú kiszorulása a hatalomból feltartóztathatatlanul halad. Szocializmus egy bizonyos időszakban történelmi válasz akart lenni arra a dilemmára, hogy miképpen lehetséges igazságosabban és hatékonyabban boldoguláshoz segíteni a kizsákmányolt milliókéit. A munkásság mint osztály, mint a párt osztálybázisa - önállósulni kíván. Jogai közé visszavette a sztrájkot, a szakmai önszerveződést, a beleszólást. Nem látványosan, nem a formális elemek számát gyarapítva - de hozzáfogott valódi társadalmi helyének megkereséséhez. Miért is a párt a továbbiakban egyre esélytelenebbül léphet fel úgy, mintha a munkásosztály nevében és érdekében cselekedne. Lassan kirajzolódik annak a magyar modellnek az előképe, amelyik beilleszthető lesz az európai civil társadalmak szerkezetébe. Innen szemlélve joggal nevezhető 1988 a fordulat évének. A párt és a gazdaság visszaesett ugyan. Fordulat ez is. De a nép halad. Elszánt igyekezettel. Pécsi Vilmos: - Az 1988-as hazai események hátterében természetesen ott van az a nemzetközi politikai megfigyelés, amelyet egyik magyar író - egyébként elnagyoltan, de azért a lényegre tapintva - úgy jellemzett egy sakk- kifejezéssel: világos győzött, sötét feladta. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Ugyanis világos még nem győzött - ahogy elnézem, nem is nagyon akar győzni - sötét pedig egyáltalán nem adta fel. Viszont tény az, hogy a bástyái vannak veszélyben, és talán elfogadna parasztveszteséget. Ennyit képletesen a nemzetközi helyzetről, benne hazánkkal. De senki sem tudja biztosan, hogy jövőre ki fog lépni sötéttel, és azt sem, hogy hogyan? 1988-ban folytatódott pártunk rothadási folyamata. A népnek ez a párt sosem kellett. Ennek a pártnak régóta csak tagjai voltak, de hívei, követői nem. Kivéve azokat, akik hasznot húztak belőle. A párt idén is fenntartotta vezető szerepét, hatalmi monopóliumát, amelyet Moszkvától kapott, és nem a magyar néptől. A magyar gazdasági berendezkedés már nem a merev sztálinista modell. Politikailag azonban még mindig az, és ezen nem változtatott, hogy a legmakacsabb neosztálinisták - Kádárral az élükön - eltűntek a történelem süllyesztőjében. Ezeket az embereket mérhetetlen felelősség terheli. Rákosi és elvbarátai pár éven keresztül ültek a nép nyakán - ezek harminc évig, és úgy tönkretették az országot, hogy évtizedekbe telik majd talpra állás. A párt 1988-ban utóvédharcokat folytatott. Engedményekre kényszerült. A legfelső vezetők mentek - de az államigazgatás, a pártbürokrácia tisztikara, a sajtó személyi állománya ugyanaz maradt. A pártvezetés időt szeretne nyerni -, hátha csoda történik. Nem történik csoda. Gazdaságilag Magyarország csődbe jutott. Benne vagyunk a KGST-ben, és mindenki tudja, hogy ez katasztrofális számunkra gazdaságilag. A kormány tehetetlen volt az erdélyi magyarok tragédiájával kapcsolatban, és a vízlépcső ügye nemzeti botrány. Az életszínvonal esett. Az infláció növekedett. Helyénvaló az ironikus vicc: közepes volt a helyzet 1988-ban. Rosszabb mint 1987-ben, de jobb mint 1989-ben lesz. Kit kell okolni? A pártot. Már Rákosi megmondta: mindenért, ami ebben az országban történik - azért mi, kommunisták vagyunk a felelősek! Pontosan így van. A párt most azzal próbálkozik, hogy a hatalmat látszatra megossza. Nem a tényleges hatalmat, a döntés jogát, hanem a hatalom - úgymond -, végrehajtását. Megszületett a szocialista pluralizmus, a "szocplur." Az alternatív csoportosulásoknak beszélni lehet - aztán majd a párt dönt. De a népnek nem "szocplur". kell, hanem parlamentáris demokrácia, általános titkos választások, többpártrendszer, a demokratikus parlamentben demokratikus pártokkal - a demokratikuson van a hangsúly! A párt - mint mondtuk - 1988-ban is időt húzott, és ezt szeretné tenni 1989-ben is. Majd 1990-re elkészülnek a tervek a többpártrendszerről, aztán majd vitatják, csiszolgatják, latolgatják. Közben kiderül, hogy miként alakul a helyzet a Kremlben. És közben egyre több a szöveg az új közmegegyezésről. Ezt szeretné a párt. De már megvan: a párt ossza meg a hatalmat a néppel Azokkal, akik a nép különféle osztályait, rétegeit valóban képviselik. Amíg nem késő. Ez hozhat stabilitást, amelyre olyan nagy szükség van. A párt elmúlt negyven esztendős tevékenységéről ne essék szó - a történelem majd ítélni fog. A párt most tehet egy igazán nagy történelmi szolgálatot a népnek: megválik a hatalom monopóliumától és megosztja azt más demokratikus erőkkel. Ez a legfontosabb teendő, történelmi feladat. És ez az utolsó lehetőség. +++
1989. január 2., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|