|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Göncz Árpád - vasárnapi program (1. rész)
|
Marton János, az MTI tudósítója jelenti:
Tokió, 199O. november 11.vasárnap /MTI-tud./ - Magyarország
elvi megfontolásokból elsőként csatlakozott az Irak elleni
embergóhoz, ebből azonban tetemes veszteségek keletkeztek. Az ország
szolidáris volt a Nyugattal, és most megértést vár tőle el - ezt a
gondolatot fejtette ki Göncz Árpád, az NHK japán állami televízónak
adott interjújában. A nyilatkozatot a köztársasági elnök Kaifu
Tosiki miniszterelnökkel folytatott megbeszélések után adta, így már
beszámolhatott arról, hogy a japán miniszterelnök ígéretet tett
Magyarország támogatására és a működő tőke befektetéseinek
ösztönzésére. - Példaértékű lesz az országban a Suzuki vállakozása,
de emellett az ország számít a japán közepes- és kisvállalatok
jelentkezésére is - fejtette ki Göncz.
A japán támogatás jelentőségét érzékeltetve ezúttal is utalt arra, hogy a magyarországi rendszerváltásnak csak az alapjait rakták le, ,,a háztető felépítése még hátravan,, , és ezt Magyarország vállalkozások élénkítését szolgáló gazdasági törvényekkel akarjuk gyorsítani.
A köztársasági elnök a császár beiktatási ceremóniájának kezdete előtti estét a magyar hagyományok és a magyar kultúra ápolásának japán nagyköveteivel: azzal a mintegy negyven történésszel, zenetudóssal, közgazdásszal töltötte, aki mindent megtesz Magyarország hírnevének öregbítésére. Az elnök meghatott szavakkal fejezte ki köszönetét a tokiói magyar nagykövetség épületében azoknak, akik, egy kis ország kultúráját egy nagy és mély kulturális gyökerekkel rendelkező országban terjesztik. - Az elmúlt negyven év magyar történelmében háromszor állt a frontvonalban az ország: az 1956-os forradalomban, a demokratikus váltáskor, és most, amikor a tervgazdaságot piacgazdasággá akarjuk átalakítani. A frontvonal veszélyeit csak akkor vészeli át nyugodtan az ember, ha tudja: sebesüléskor segítenek rajta. Tudom, ha történetesen sebesülés ér bennünket, lesznek Japánban olyanok, akik segítenek rajtunk - mondta az elnök hallgatóságának. Az este ünnepélyes pillanata volt, amikor Göncz Árpád meleg szavak kíséretében a Magyar Köztársaság Zászlórendjének kitüntetését adta át Tanimoto Kazujuki japán zeneszerzőnek, a japán és a nemzetközi Kodály Társaság elnökének. (folyt.)
1990. november 11., vasárnap 16:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Göncz Árpád - vasárnapi program (2. rész)
|
- Ő a legtöbbet tette zenei anyanyelvünk világszerte történő elismeréséért - így méltatta a köztársasági elnök a japán zeneszerző érdemeit. Tanumito Kazujuki Kodály népzenekutató csoportjában dolgozott. Maga is gyűjtött szabolcsi falvakban népzenét, cigányzenét, és lemezeken népszerűsítette azokat Japánban.
Göncz maga is sokra tartja más népek kultúrájának ismeretét, tiszteletét, ezért is kereste föl vasárnapi városnézése alkalmából a japán kultúra jellegzetes helyeit. Ezután rövid sétát tett a Ginza üzleti forgatagában, majd újból a japán történelem egy tizenhetedik századi remekével ismerkedett meg. A Zen buddhisták templomában japán szokások szerint fogadták az elnököt és avatták be a meditáció rejtelmeibe.
Hétfőn a köztársasági elnök részt vesz Akihito császár beiktatásán és találkozik a Japán-Magyar Baráti Társaság, illetve a Japán-Magyar Gazdasági Klub tagjaival. +++
1990. november 11., vasárnap 16:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|