|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél dr. Csehák Judit miniszterhez
"A magyar nép katasztrofális egészségi állapotában, a jelenlegi
anyagi körülmények között, csak a következetesen végrehajtott reform
hozhat javulást. A reform alapfeltétele az egészségügy
demokratizálása, ehhez elengedhetetlen, hogy a változások ne a
jelenlegi struktúrán alapuljanak. Az egészségügyi reform legfőbb
támasza az ágazat fiatalsága kell, hogy legyen."
SZER, Földközelben:
Aratósztrájk
"Figyelemre méltó, hogy az alföldi tsz-ek nyomására a TOT a
sarkára állt, és történetében először valóban kizárólag azt
képviseli, amire papíron hivatott, a közösnek nevezett gazdaságok
érdekeit. A felhívás szerint, ha a kormány nem emeli fel minimálisan
30 százalékkal a gabonafelvásárlási árakat, nem szünteti meg a
Gabonatrösztöt, akkor Péter, Pál napján az üzemek felvonulnak a
kombájnokkal, és ősszel számottevően csökkentik a vetésterületet."
|
|
|
|
|
|
|
Főcím: Indul a választási kampány
|
Budapest, 1990. augusztus 23. Csütörtök (MTI-Press)
Szeptember 30-án 7 millió 800 ezer magyar választópolgár ismét az urnákhoz járul, hogy megválassza a helyi önkormányzatok 26 ezer képviselőjét. Erre azután nyílt lehetőség, hogy a magyar Országgyűlés augusztus elején hosszas vita után elfogadta az önkormányzatokról szóló törvényt. Az önkormányzati képviselőjelöltek indulásának feltétele, hogy választókerületekben a szavazásra jogosult polgárok legalább 1 százaléka jelölje őket augusztus 27. és szeptember 12. között. A polgármester-jelöltek esetében 2 százalék az előírás, a pártok pedig akkor állíthatnak listát, ha az adott településen a választókerületek egynegyedében van jelöltjük. A választásokat a törvénynek megfelelően megelőzi az augusztus 27-én kezdhető és szeptember 28-ig tartó választási kampány. A parlamenti pártok kampányfőnökeitől arra kértünk választ, hogyan kívánják felhasználni ezt az időszakot a választópolgárok megnyerésére, miként készítették fel a színeiket képviselő jelölteket remélt pozícióik betöltésére, s milyen eszközöket szándékoznak "bevetni" az oszág demokratikus átalakulásának a helyhatósági választásokkal beteljesedő folyamatában.
Alcím: Független Kisgazdapárt A traktorok, zetorok nem jönnek
A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt központjában szinte vihar előtti a csend. A pártvezetésben napirenden lévő viták, a földtörvény-javaslat állandó módosítása és egyes vezetők megnyilatkozásai érezhető zavart keltettek a párt soraiban. Természetes, hogy Szabó László főtitkárhelyetteshez, a párt választási kampányfőnökéhez intézett első kérdésünk is a közeli napok legnagyobb port felvert eseményére vonatkozott: - A párt parlamenti frakciója vezetőjének és főügyészének, Torgyán Józsefnek a soproni gazdanapon elmondott szavai hogyan szolgálják választási érdekeiket? - Úgy tartom: ha a közvetlen hallgatóság soraiban voltak is, akiket lelkesített a beszéd, a széles közvélemény biztosan negatívan fogadta az ott elhangzottakat. A kisgazdák törekvéseinek ilyen megfogalmazása szerintem apolitikus Tőlünk a párttagságnak és szélesebb értelemben az egész magyar parasztságnak tett igéreteink beváltását, s nem hangzatos szónoklatokat várnak (folyt.)
1990. augusztus 23., csütörtök 14:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Takács Tiborné 771-722: A műsorvezető utalt arra, hogy a Mozaiknak ma lesz a döntője, de nem mondta, hogy mikor. Szeretné megnézni. - Gyereknapon hogyan vezetheti a műsort egy kopasz ember? Halász Judit, Eszményi Viktória és sok fiatal tehetséges ember van, miért pont egy kopasz beat-zenészt szerepeltetnek? Nem is tapsolnak, a gyerekeknek sem tetszik. Egyébként az egész napra jobb műsort vártam.
- A vetélkedő egyik kérdésében a válasz jó volt, el kellett volna fogadni az autót, nem volt róla szó, hogy a típust fogják kérdezni.
- 779-222: Szerdán a dunakeszi templomnál elveszett egy fekete férfi autóstáska. Endrei Juditot kéri, hogy mondja be, a megtaláló juttassa vissza a személyiben szereplő címre.
- Nagyon szeretném tudni, hogy ezt a gyereknapi bugyuta játékot ki a fene találta ki.
- Baróti Ágnes: A kecskermétiekkel meg akarják nyeretni ezt a vetélkedőt. Több javaslata van, hogy milyen műsort kellett volna csinálni a gyereknapra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|